Images de page
PDF
ePub

1

láthatók legyenek. E végett minden kocsi egy rendszámmal megjelelendő.

3. Kedvező földtéri viszonyok mellett is a tehervonatsebesség alkalmazásánál 200, a személyvonat-sebesség alkalmazásánál 100-nál több tengelynek egy vonatban lenni nem szabad.

Minden vonatnál, tekintettel a pálya lejtőségére és a vonat megterhelésére erőteljesen ható ajazó készületeknek a szabályszerüleg meghatározott számban kell létezniök.

A személy- és teherkocsik minden vonatnál, a bátorlét tekintetbe vételével, czélszerüen sorozandók. A gép és az első személykocsi közé legalább is egy kocsi helyezendő személyek nélkül. A vonat, összeállitása után, mindig utasitásszerü vizsgálat alá veendő. Hosszu fát személyekkel ugyanazon egy vonatban szállitni soha sem szabad.

4. A dolgozó gépnek, szükség esetét kivéve, mindig a vonat élén kell lenni. Ellenkező csak szükség esetében történhetik; hanem akkor a szabályszerü sebességnek legfelebb fele alkalmazható.

A szerkocsinak (Tender) a mozdonyt rendszerint nem szabad megelőznie, és ez kivételképen csak akkor történhetik, ha valamely érkező vonat elébe segélymozdony küldetik: továbbá munkavonatoknál, pályavizsgálatoknál, pályaudvaroknál és a mozdonykatlan fütésénél.

5. Különös engedelem nélkül a mozdonyon az arra szolgálatból hivatott személyzeten kivül utazni senkinek sem szabad.

6. Szállitókocsinak a jég megtörése vagy hóekének a hó eltakaritása végetti előretolása, közvetlenül oly vonatokkal egybekapcsolva, melyek személyeket szállitnak,

tilos

124. §.

Folytatás. Elővigyázatok a menetnél.

1. Ha egy állomásról több vonat indul el ugyanazon egy irányban, a személyvonat a tehervonatot csak 15 percz mulva, a személyvonat a személyvonatot csak 10 percz mulva, a tehervonat a személyvonatot csak 5 percz mulva

követheti a megelőző vonat elindulása után. Szintugy a vonatoknak menet közben 500 ölnél kisebb távolságra közeledniök egymáshoz tilos. A pályaörök különösen kötelesek ezen köznek helyes megtartását eszközölni.

2. Az utasítás határozza meg azon eseteket, melyekben valamely vonatnak átalában megengedett menetsebessége mérséklendő, vagy valamely vonat egészen megállitandó.

3. Az elvesztett időt a sebességnek netalán a törvényes mértéken túli szaporitása által helyrehozni tilos.

4. Ha a pályának kettős járható vágánya van, ugy a vonatok által mindig a vonat irányában jobbról létező vágány használandó. Ezen rend szigoruan fentartandó. Kivételnek csak akkor van helye, ha a pályánlevő vonat segélygépet hiv..

5. Ha a pályának csak egy vágánya van, és csak a kitérés végett van kettős vágány darabbal ellátva, ugy mindig azon vonat, melytől a mellékvágány jobbra esik, köteles ezen menni, s a másik vonat a fővágányon marad. Ez alóli kivételek csupán az állomások kitérésein, a pályaörnek adott különös szabályhoz képest engedtetnek meg.

6. A különvonatok akkép rendezendők el, hogy ezek által a szabályszerü személyvonatok menete ne zavartassék. Az ily különvonatok meneteléről ezeknek elindulása előtt a pályaőrök előre értesítendők.

7. A pályán közlekedő egyes gépek, a megállapitott menetsebességre nézve is, rendszerint mint különvonatok kezelendők. Kivételeknek ezen utóbbi tekintetekben csupán a gépeknek bizottmányi probálásánál lehet helye.

8. A vonat feletti örködésre rendelt kisérő személyzetnek menet közben a vonat feletti hatályos örködés és a jelek megismerhetése végett, alkalmas hely adandó.

9. Minden nagyobb állomáson egy könnyen látható és setétben kivilágitandó órának kell lenni. Minden pályaörház egy szabályóra szerint igazitandó órával ellátandó. Minden szolgálatban levő mozdonyvezető köteles ekkép szabályozott zsebórát hordani magánál folytonosan.

125. §.

Folytatás. A pálya feletti örködés és a jelek.

1. A pálya ott, hol a hatóságok által szerencsétlenségek elkerülése végett különösen kiszabatik, bekeritendő. Az átmenetek a legközelebb fekvő pályavágány közepétől legalább is 12 lábnyi távolságra erős sorompókkal ellátandók. Legalább is 5 perczczel avonat megérkezése előtt az úti átmenetek sorompói bezárandók, 10 perczel a vonat várt megérkezése előtt nyájat a pályán többé keresztülhajtani nem szabad. A pályákoni átmenetek, ha a helyviszonyok ugy kivánják, ki is világitandók.

2. A pályának megvizsgálása és a vágányváltoztatások feletti örködés a pályaörök által az ez iránt kiadott különös utasitás értelmében teljesitendő.

3. Minden vonat, melyet rövid időn más vonat követend, ellátandó az ezen körülményt kitüntető jellel.

4. A pálya a vonatról könnyen megismerhető osztályjelekkel látandó el. Épen ugy az esések váltakozása pontjain oly jelek állitandók fel, melyek az esési arányt kitüntetik.

5. Azon darabok, melyeken a megengedett legnagyobb sebességgel soha vagy csak időnként szabad járni, mint ilyenek, a vonatról könnyen felismerhető kétségtelen jelekkel látandók el.

6. Minden sötétben járó vonatra kivülről lámpások alkalmazandók, melyek mind a vonat irányának megismerhetését lehetővé teszik, mind pedig azt, hogy a vonat valamely részének elválását a vonatszemélyzet könnyen észrevehesse.

7. A mozdonyok minden mozgásáról a pályán kellő jel adandó. A munkavonatok kötelesek legalább is 1⁄4 órával valamely várt vonat legkorábbi megérkezése előtt az ez által használt vágányt odahagyni.

8. Az átmenő vonatok számára oly váltakozások, melylyek mellett, ha nem helyesen alkalmaztatnak, a vonatok a vágányból könnyen kijöhetnek, meg nem engedhetők. Az átmenő vonatok váltakozásaira oly jelek alkalmazandók, melyek által mind nappal, mind setétben meg lehessen is

merni, hogy melyik vágány van megnyitva a jövő vonat számára.

9. A vonatot kisérő személyzet és a gépvezető közt minden időben biztos közlekedésnek kell lenni, mely által a szükséges jeleket meglehessen adni.

A pályaőrök a közeledő vonatnak kétségtelen módon jelt kell hogy adhassanak az iránt:

a) hogy a pályáni biztos menetet semmi akadály nem gátolja ;

b) hogy lassan kell menni, vagy

c) egészen megállapodni.

A vonatot kisérő személyzet jelt kell hogy adhasson a megállapodásra vagy lassu menetre.

A mozdonyvezetők jelt kell hogy adhassanak figyelésre, az ajazóvas meghuzására és megeresztésére.

A pálya hosszában mind a két irányban jelt kell adhatni legalább is az iránt, hogy a vonat el ne induljon, hogy a vonat a legközelebbi állomásról elindult, és hogy segélygép jöjjön.

Mindezen jeleket táviró nélkül vagy akkor is, ha a távirat általi jeladás meg lenne akadályozva, meg kell hogy

lehessen adni.

126. §.

Folytatás. II. Az állodalmi vaspályáknál alkalmazott hivatalnokok és szolgák kötelességei.

1. Azon állodalmi pályák hivatalnokai s szolgái, melyeknek üzlete közvetlenül az állodalmi hatóság által vezettetik, pontos szólgálati szabályzattal van állítva; s ök a vaspályaüzleti rendtartás és az emlitett szolgálati szabályzat szigoru megtartásáért felelősek; s minden felrótt kötelesség elhanyagolása és minden áthágás fegyelmi, vagy büntető birósági vagy egyszerre mind a két útoni fenyitést vonja maga után. Az alkalmazott hivatalnokok és szolgák az üzlet teljes rendjének, szabályszerüségének és biztosságának fentartására s balesetek megelőzésére minden vigyázattal s figyelemmel tartoznak lenni akkor is, ha valamire nézve

a szolgálati szabályzatokban egyenkénti intézkedés nem is volna téve.

Az állodalmi hatóság közvetlen üzlete alatti pályáknál alkalmazottaknak az állodalmi hatóságokhozi egyéb viszonyát külön szolgálati rendtartás szabályozza.

Ha az állodalmi pályáknál az üzletet nem közvetlenül az állodalmi hatóság vezeti, hanem ezen üzlet ellátása valamely magán személyre vagy magán egyletre bizatik, ezt (az állodalini hatósághozi szerződési viszonynak sérelme nélkül), valamint az ennek részéről alkalmazott hivatalnokokat és szolgákat, a pályaüzletre nézve, mindazon kötelezettségek illetik, melyek a magán vaspálya-vállalatokat s az ezek által alkalmazott hivatalnokokat és szolgákat.

127. §.

Folytatás. III. A magán vaspálya-vállalatok s az ezek által alkalmazott hivatalnokok és szolgák kötelességei.

1. Minden magán egylet, mely vaspályaüzletre feljogosittatik, köteleztetik ezen üzlet vezetése végett saját igazgatóságot állitni fel, s az ezen igazgatóságot képező személyeket, valamint az egylet nevébeni czímaláirásra feljogositottakat a kereskedelmi miniszteriumnak, és azon koronaország helytartójának, melyben a pálya vagy pályadarab létezik, nemkülönben minden ebbeli változásokat tudtul adni.

Az igazgatóság az állodalmi hatóság és közönség irányában ugy jelenik meg, mint az egylet felhatalmazottja, mely ezen igazgatóság minden cselekvényéért és mulasztá sáért polgárjogilag felelős. Ezenkiviil az igazgatóság tagjai a vaspályaüzletre vonatkozó minden cselekvényekért és mulasztásokért személyesen felelősek.

2 Minden vaspályavállalat és ennek igazgatósága köteles a vaspályánál alkalmazott hivatalnokok és szolgák pontos névjegyzékét a kereskedelmi miniszteriumnak és azon koronaország helytartójának, melyben a vaspálya létezik, előterjeszteni, se személyzet létszámában közbejövő minden változást ugyanannak tudomására juttatni.

« PrécédentContinuer »