Lucioperca sandra és L. volgensis Az Acipenser halnem fajtáinál és a rákoknál a hosszuságot a szemtől a fark végéig kell mérni, a többi halfajnál a fej kezdetétől a fark végéig. A megengedett eltérés 10%. Az érdekelt kormányok, kiküldötteik megegyezése alapján, ha szükségét látják, a felsoroltakon kivül más halfajokra is állapithatnak meg legkisebb méreteket. (1) VII. CZIKK. Azokat a halakat, melyek a VI. czikkben előirt méreteknél kisebbek, valamint azokat is, a melyek az V. czikkben meghatározott tilalmi időben fogatnak, azonnal vissza kell dobni a vizbe még akkor is, ha már nem élnek. (2) VIII. CZIKK. A szabályos méretünél kisebb vagy ivasi idő miatt tilalmazott halakat s ezek friss ikráját (caviar) árusitani nem szabad. (3) IX. CZIKK. Mesterséges hal- és ráktenyésztés, valamint tudományos kisérletezés czéljából az illetékes hatóság az V. és VI. czikkekben foglalt tilalmak alól kivételesen fölmentést adhat s ugyanazon czélból a II. czikkben tiltott készülékek alkalmazását is megengedheti. (4) X. CZIKK. meg A szerződő felek kormányai mindegyik a saját részéről teszik a szükséges intézkedéseket a jelen egyezmény végrehajtása végett. Minden kihágást saját törvényeik szerint büntetnek és a felügyeletre kellő számu személyzetet alkalmaznak. Másrészt kölcsönösen fentartják azt a jogukat, hogy a mennyiben szükségesnek látják, saját területükön szabadon alkalmazhassanak szigorubb rendszabályokat is. XI. CZIKK. Mindegyik szerződő fél kormánya külön megbizottat alkalmaz. E megbizottak közölni fogják egymással kormányaiknak az egyezmény hatálya (1) A VI. czikkel megállapított méretek némileg eltérnek a halászati törvényünk 20. §-ában meghatározott méretektől, de az ujabban végzett halbiologiai tudományos kutatások kiderstették, hogy a mélyen járó acipenseroidák védelmére a kitüntetett méretek elegendők. (2) A VII. czikben foglalt rendelkezés a halászati törvény végrehajtása tárgyában 5000/89. sz. a. kiadott min. rend. 24-ik §-ának 2-ik mondatával egyezik meg. (3) A VIII. czikk a halászati törvény 27. §-ának és az előbb idézett végrehajtási rendelet 28. §-ának analogiájára szövegeztetett, azzal a bővítéssel, hogy az egyezmény szerint ugyanakkor a friss caviár árusítása is tiltva van, a mi a helyi viszonyok által teremtett körülményekben leli indokolását. (4) Ebbe a czikkbe a halászati törvény 22. §-ának s ezen törvény végrehajtási rendelete 26. §-ának tartalma vétetett fel, mindazáltal itt az engedélyt korlátozni kellett a dolog természetéből folyólag. alá eső vizekre vonatkozó rendelkezéseit és időnkint találkozni fognak ujabb rendszabályok tanulmányozása s javaslatba hozatala végett, valamint oly czélból, hogy az egyezmény szigoru alkalmazását ellenőrizzék. XII. CZIKK. A jelen egyezmény a megerősítő okiratok kicserélésétől számított három hó mulva lép hatályba és ettől a naptól öt éven át marad érvényben. Ha tizenkét hónappal a jelzett időszak lejárta előtt a szerződő felek egyike sem jelenti ki, hogy az egyezményt megszüntetni kivánja, az egyezmény azon naptól számítandó egy évig marad érvényben, a mely napon azt a szerződő felek egyike, vagy másika felmondja. XIII. CZIKK. A jelen egyezmény meg fog erősittetni és a megerősítő okiratot, mihelyt lehetséges, Budapesten ki fognak cseréltetni. Minek hiteléül az illető meghatalmazottak a jelen egyezményt aláírták és pecsétjeikkel ellátták. Kelt Budapesten, 1903 január 31-én (egyezerkilenczszázhárom évi január hó harminczegyedikén) két egyenlő példányban. (Szentesítést nyert 1907. évi január hó 9-én. Kihirdettetett az 1907. évi «Országos Törvénytár» 1907. évi január 12-én kiadott 2. számában.) I. FEJEZET. A hazai iparnak nyujtandó kedvezményekről. 1. §. A magyar szent korona országaiban ujonnan keletkező, a technika fejlődése szerint berendezett gyári vállalatok, ha oly czikkeket állitanak elő, melyek a magyar korona országaiban gyárilag egyáltalán nem, vagy nem oly mértékben állittatnak elő, hogy a fogyasztás jelentékenyebb részét fedeznék, vagy általában oly iparczikkeket állitanak elő, a melyek (1) (A keresk. min. indokolásából.) Gazdasági önállóságunk elengedhetetlen feltétele: erős ipar teremtése. Mező- és erdőgazdaság egymaga bármily fejlett legyen is nem biztosithat szilárd gazdasági helyzetet. Csak mezőgazdaság és ipar együttesen, csak e kettő összehatása teremthet biztos gazdasági alapot, mely alkalmas és képes kielégíteni egy fejlődő állam nemzeti, kulturális és gazdasági szükségleteit és igényeit. Mező- és erdőgazdaságunk fejlődésével tehát párhuzamosan kell haladnia iparunk fejlődésének is. A kisiparnak úgy, mint a nagyiparnak. Amannak százados multja van már és kellő irányba terelve, kellő módon felkarolva, nem nélkülözi a jövő erőteljes fejlődés biztositékait, ez ujabb keletü és helyes irányitás mellett szintén kellő talajjal bir az országban. A mezőgazdaság okszerű fejlesztéséhez is messzemenő állami támogatás és rendszeres állami irányítás szükséges. gyártásának fokozását általános közgazdasági érdekek teszik kivánatossá, az 1870. évi LI. t.-czikk 2. §-ban biztositott házadómentességen kivül a következő állami kedvezményekben részesíthetők : a) felmenthetők a gyári üzem után járó egyenes állami adók, valamint, ha ebben a kedvezményben részesülnek, az ezen adók után járó törvényhatósági és községi pótadók és a kereskedelmi és iparkamarai illetékek alól; b) felmenthetők a gyári telkek és épületen, valamint azok tartozékát képező gyári gépeknek megszerzéseért, mint a bérleti jog bejegyzéseért járó bérbevételéért és átírásáért, valakincstári és községi illetékek és Még a mi viszonyaink között is, midőn évszázadokon át kizárólag agrárállam voltunk és ma is még túlnyomólag az vagyunk, sőt minden ipari törekvésünk mellett természetszerűleg még igen soká az leszünk. Mennyivel inkább szükséges és indokolt az állam támogatása és irányítása ipari fejlődésünkben! Az ipar tekintetében, mely kisipari vonatkozásaitól eltekintve, nem támaszkodhatik hazai tradicziókra, mely nem gyökerezik oly mélyen a hazai talajban, melyhez még nevelnünk kell a hazai lakosságot és képeznünk a versenyképes termelés egyik legfőbb tényezőjét. a szakképzett munkásságot. Sajátos gazdasági viszonyaink közepette, melyeknél fogva az ipar és mezőgazdaság kedvéért nél külözi már egy fél-zázadnál hosszabb idő óta és épen abban az időben, melynek utolsó részében az ipar fejlesztésének szüksége átment végre a köztudatba, a természetes fejlődés leghathatósabb eszközét, az önálló és csak annak hasznára váló vámvédelmet: az iparfejlesztés állami feladattá vált. Abban is, hogy az állam közvetlenül hasson annak fejlesztésére, erkölcsi és anyagi támogatásával mozditsa elő nemcsak egyes iparágak fejlődését általában, hanem egyes vállalatok létesítését is. És abban is, hogy a társadalmat annak tudatára ébressze. miszerint a hazai ipar támogatása nemčsak hazafias feladat, hanem egyuttal állami és nemzeti szükség is. Ez utóbbi tekintetében kétségkivűl nagyobb eredményekre mutathat az iparfejlesztő tevékenysége, mint az előbbit illetőleg, jóllehet azon szükre szabott eszközök mellett, melyek a közvetlen támogatásra rendelkezésére állottak, sokkal nagyobb eredményeket ért el, mintsem várható lett volna. Ismét sajátos viszonyainkban találja magyarázatát, hogy nem alulról terjedt az ipar fejlesztése és pártolása szükségének érzete fölfelé, nem a közvélemény nyomása indította meg az állami tevékenységet, hanem megforditva, felülről indult ki a mozgalom, mely ma már az ország lakosságának legszélesebb rétegeit áthatja és az ipar valóban nagyarányu fejlesztésének és ennek révén a gazdasági önállóság megteremtésének követelésében jut kife jezésre. közte Az állam iparfejlesztő tevékenysége legelőbb 1881-ben jut kifejezésre, az 1881: XLIV. t.-cz. megalkotásával, mely a hazai iparnak nyujtandó állami kedvezményekről rendelkezik. E törvény alapján 280 új gyár keletkezett, 4 gyár új üzemágat vett fel, 195 régi gyár pedig hasznosította magának az idézett törvényben nyujtott állami kedvezményeket. Az új gyárak számában legerősebben érvényesül a mezőgazdasági szeszipar, mely a 280 gyárból 227 gyárral szerepel, úgy hogy ennek a törvénynek hatása a tulajdonképeni gyáriparra vajmi csekély volt. Nagyobb volt már a második. 1890: XIII. t.-cz. állami kedvezményezési-törvény hatása, melynek nyomán 360 új gyár keletkezett 177 mezőgazdasági szeszgyár 13 régi gyár teljesen új üzemágakat vett fel, 200 már fennálló gyár pedig - köztük 65 mezőgazdasági szeszgyár nagyobb mértékben kibővítette üzemét. És aránylag még nagyobb az új gyárak és üzemek létesítésében az ez idő szerint is még érvényben álló, mindössze hét év óta alkalmazható 1899: XLIX. t.-cz. hatása, melynek segélyével eddig 198 új gyár köztük mindössze esak 28 mezőgazdasági szeszgyár letesült, 26 gyár pedig új üzemágakat vett fel és 13 régi gyár is igénybe vette az ezen törvény által nyujtott kedvezményeket. Mindhárom törvény hatálya alatt, illetőleg segélyével tehát 838 új gyár létesült, köztük 432 mezőgazdasági szeszgyár, 43 már fennálló gyár új üzemágakat vett fel, mig 408 már fennálló gyár, köztük 140 mezőgazdasági szeszgyár hasznositotta maga javára a törvényben megengedett kedvezményeket. Ez utóbbi szám aránylag igen tekintélyes. Magyarázata annak, hogy a két első törvény a kedvezmények engedélyezhetését nem kötötte az új gyár vagy uj üzem fogalmához, hanem megadia azokat az illető törvényekben felsorolt összes iparágaknak, ha az egyes üzemek az előirt feltételeknek megfeleltek. Nem érdektelen az sem, hogy az igy létesült, illetőleg kedvezményezett 1289 gyári vállalat közül, az évek folyamán hány szünt meg. E tekintetben az eredmény igen kedvezőnek mondható, a mennyiben 1882-től 1906 szeptember végéig a kedvezményben részesitett 1289 gyár közül mindössze csupán 83 szünt meg, vagyis 6.5%. Ha ez az eregmény már egymagában is igen kedvezőnek mondható, még inkább az, ha figyelembe vétetik, hogy a megszünt gyárak között nincs egyetlen nagyobb ipartelep sem, egytől-egyig mind kisebb telepek, melyek kellő tőke nélkül indultak meg, vagy mint pl. az agyag- és üvegipar 101 vállalata közül megszünt 16, nagyobbára kedvezőtlen fekvésű üveggyár. Egyes vállalatok megszűnésében vagy egyes iparágak sulyos helyzetében természetszerűleg más okok is közbe játszottak, mint épen a már említett üvegipar egy részénél a táblaiveggyáraknál lyeknek válságos helyzetét a vámterületi közösség mellett könnyebbé vált egészségtelen verseny idézte elő. Ha mindazonáltal megszűnt gyárak száma mégis csak ily csekély, az a magyar gyáripar fejlődésére és viszonyaira vonatkozólag ag annál kedvezőbb eredményre vall. a me dijak, valamint az illeték-egyenérték alól; ha pedig az ily vállalatok részvénytársaság vagy szövetkezet alakjában létesittetnek, illetőleg, ha a kedvezmények érvényének tartama alatt részvénytársaságokká vagy szövetkezetekké alakulnak át, ujra alakulnak, vagy más társulatokkal egyesülnek, ezenfelül felmenthetők a társaság megalakulásával és esetleg a társulati tőke megnagyobbitásával, valamint a részvényeknek vagy elsőbbségi kötvényeknek ugy a megalakuláskor, mint a működés ideje alatt tőkefelemelés czéljából történő kibocsátásával járó szerződések, az e szerződésekkel kapcsolatban kiállitott egyéb okiratok és a részvények és elsőbbségi kötvények, ugyszintén a szövetkezeti üzletrészek befizetésére vonatkozó jogügyletek és ezekre vonatkozó okiratok, valamint az e czélból eszközölt Az az eredmény, melyet a hazai iparnak állami kedvezményekben való részesítéséről szóló két első törvény alkotói azoktól a törvényektől vártak, nem következett be. Volt ugyan kétségkivül kedvező hatásuk ezeknek a törvényeknek is, hisz hatásuk alalt a mezőgazdasági szeszgyárakat nem számitva, mégis 236 új gyár keletkezett és 17 gyár új üzemágakat vett fel, de ez husz évi tevékenység eredményének még sem elég arra, hogy komoly iparfejlesztés tényezője lehetett volna. A gyárak száma egymaga ugyan nem elég az eredmény megítéléséhez, mert hisz nem a szám, hanem a gyárak nagysága és termelése mérvadó, mindazonáltal ez sem változtat lényegesen azon időszak eredményének képén, a mennyiben a termelés szempontjából jelentős új gyáraink sem azon időszakra esnek. Ez a kisebb eredmény azonban természetes. Azok a kedvezmények egymaguk, melyeket az emlitett törvények biztosítanak, új gyárak keletkezésére a mi viszonyaink mellett, midőn önálló vámvédelem nem áll az ipar rendelkezésére, nem elegendők. Uj ipar még fejlett iparral biró államokban is rendszerint hátrányban van a már fennálló iparral szemben. A fejlettebb technikai követelményeknek megfelelően berendezett új ipar ugyan nagy előnyöket is Jőnyök rejt magában, de ezzel egyuttal nagyobb befektetéseket is kell gyümölcsöztetnie. Mennyivel Mennyivel nagyobbak az uj ipar hátrányai a régi, megerősödött, tőkejében törlesztett, képzett munkásokkal kellő számban rendelkező iparral szemben ott, a hol nemcsak a munkásképzés nagy terheit kell az új iparnak visélnie, hanem még a piaczszerzés tekintélyes költségeit is. Ez pedig a helyzete az ujonnan fejlődött magyar iparnak, melynek tehát az adott viszonyok között nem lehettek elegendők az emlitett törvényes kedvezmények, feltétlenül szükséges volt, hogy az állam támogassa az új vállalatok létesítését azon terhek könnyítésében is, melyek specziális helyzetunkból folynak. Ez a támogatás az állam által nyujtott pénzbeli segélyekben jutott kifejezésre. Csakhogy az állam a támogatás ezen eszközét nem vette oly mértekben alkalmazásba, a mint azt az ipari fejlődéshez füzött nagy állami és nemzeti érdekek követelték volna, sőt oly mostohán bánt ezzel, hogy ily viszonyok mellett az igy elért eredmény egyenesen meglepőnek mondható. Az ipar közvetlen támogatása ugyan már 1868-ban kezdődik nálunk, de nem a gyáriparé, körülbelül 1898-ig alig fordul elő egy-egy gyári vállalat közvetlen segélyezese, az addig iparfejlesztési czélokra forditott igen alárendelt összegck házi- és kisipari-, valamint paroktatási czélokra használtattak fel. Addig iparfejlesztésre évi átlagban 275,000 kor. fordittatott. Csak az 1899. évvel kezdődik az erőteljesebb gyáripari fejlesztés és hogy a még mindig aránytalanul csekély anyagi eszközök daczára mily eredménynyel, arra nézve esak arra az egy adatra kivánok utalni, hogy a fonó-szövő-ipari csoporthoz tartozó iparágakban 1899 től 1905 vegéig sikerült évi termelésúnket 40 millió koronát meghaladó összeggel növelni. Azt, hogy az állami kedvezmények és közvetlen anyagi segély engedélyezésével a gyáriparban 1890-től 1906. évi szeptember hó végéig mily eredmények érettek el, a következő összeállítás tün teti fel: A segélyben és kedvezményben részesült fenti 730 gyártelep közül megszünt 80, vagyis az összes telepek 11.0%-a, szünetel 20, vagyis az összes telepek 2.7%-a. Ez időszerint tehát nincs üzemben 100, vagyis az összes telepek 137%-a. Kölcsönt és segényt nyert 314 gyári vállalat közül megszünt 19, vagyis 6%. Ha tehát az állami segélylyel létesült gyárak megszűnési arányát veszszük, úgy az feltétlenül kedvezőnek mondható, különösen figyelembe véve azt, hogy a megszünt gyárak között nines egyetlen jelentősebb vállalat sem. Fontos szempont az iparfejlesztésnél az alkalmazott munkások száma. A fentemlitett szünetelő gyárak leszámításával maradt 630 segélyezett vagy kedvezményezett ipartelepen 71,403 munkás van alkalmazva. Ha ezeknek munkabérét évenként és munkásokként csak átlag 700 koronában vesszük fel ez pedig a legkisebb évi átlag akkor ezen munkások évi munkabére kereken 50 millió koronát tesz. Annak megjegyzésével, hogy a fentebbi adatok a már üzemben levő gyárakra vonatkoznak, kiegésziti még a képet annak felemlitése, hogy sikerült ezen kivül a közelmultban, még pedig legnagyobbrészt már a jelen kormány idejében eddig biztositani 28 új gyári vállalatot mintegy 30 millió korona lekötött és megfelelő forgótőkével 5600 munkás állandó alkalmazásával, továbbá 14 meglévő gyár kibővítése is biztosittatott, mely gyárakba 6 és fél millió korona új állótőke sektettetik be és 2000-nél több új munkás talál foglalkozást az alábbi táblázat szerint: A fentebbiekből látható, hogy az iparfejlesztés terén a jelen kormány által elért eredmény megközeliti az előzőlep elért eredmények öss összességét. A már biztositottnak tekinthetőkön felül tárgyalás alatt áll még ez idő szerint 19 nagyobb új gyári vállalat alapítása és haromnak kibővítése, a me Magyar Törvénytár. 1907. 2 vagyonátruházások után járó bélyeg és illetékek, községi illetékek és dijak alól; c) az 1890. évi I. t.-cz. 159. §-ának hatálya ezen törvény alapján kedvezményezett iparvállalatokra is kiterjeszthető ; d) a részükre engedélyezett kedvezmények tartamára azon vállalatok közé sorozhatók, a melyek az 1890. évi I. t.-cz. 89. §-a értelmében engedélyezett vámok alól az ezen törvény 99. §-a alapján vámdijmentességet élveznek; e) az emlitett vállalatok által ipari czélokra szükségelt tisztátalan sót a pénzügyminister az 1875. évi L. t.-cz. 13. §-ában meghatározott áron lyekbe 20 milliót meghaladó álló tőke fektettetnék be és a melyek 5500 munkásnak nyujthatnak biztos megélhetést. a Létesülnek-e ezek a gyárak mind, ma még bizton nem mondható, de akár létesülnek, akár nem, igen nagy arányu tevékenység szükséges még e téren, hogy a hazai ipar annyira fejlesztessék, miszerint legalább a mindennapi szükséglet czikkeit nagyobb mértékben fedezze. Mert az ipari behozatalt egészen kiküszöbölni sohasem lehet. Sőt ellenkezőleg, a fejlett iparállamok példája mutatja, hogy mennél nagyobb egy állam ipara, annál nagyobb ipari béhozatala. Csakhogy a behozatal jellege vál tozik és ez a lényeges. A nagyarányu iparfejlesztés nemcsak most szükséges, midőn gazdasági önállóságra kell készülnünk, midőn olyan ipart kell teremtenünk, melyre a gazdaságpolitikai helyzetben megnyugvással támaszkodhatunk, mely az önállóságra való áttérést lehetővé tegye, hanem szükséges lész még akkor is, ha arra már rátértünk; szükséges lesz vámterületi önállóságunk mellett is. mely csak ugy lesz igazán áldásos az országra, ha az ipari fejlődést kellően irányitjuk, ha biztosítjuk annak állandóan a fejlődés feltételeit. Ha tehát még akkor is elengedhetetlen lesz az állam iparfejlesztő tevékenysége. mennyivel fontosabb az most, az előkészületek idején. Akkor más. hathatósabb eszközök is rendelkezésére fognak állani az ipari fejlődésnek, ma azokat még nélkülözzük, tehát nagyobb mértékben kell igénybe vennünk a közvetlen támogatást. Ezt czélozza, ennek egyik eszköze kiván lenni a jelen törvényjavaslat. Azon a nyomon épül ugyan fel, mint az előző három iparfejlesztő czélzatu törvény, csakhogy sokkal nagyobb alapon és szélesebb keretben. Az eddigi kedvezmények kereteit erősen tágitva, új eszközöket jelöl ki és akar igénybe venni az iparfejlesztésben, megszüntetve azokat a felesleges korlátokat is, melyek az eddigi kedvezmény nyujthatását akadályozták. Az igénybe vehető kedvezmények egyik része az adó- és illetékmentesség marad továbbra is. De e kedvezmények kiterjesztetnek az ut- és vasutügy terén fontos könnyítésekkel. A támogatás másik része a közvetlen segélynyujtás, melyet a javaslat most törvényben kíván biztosítani. Ha nagy ipart akarunk és ezt az ország jól felfogott érdekében akarnunk kell akkor áldozatokat is kell tudnunk hozni érdekében. Kell is hoznunk, még pedig fokozott mértékben. A lehető legmesszebbmenő kedvezményekkel kell biztosítanunk egyrészt a hazai tőkék lekötését a hazai iparban, a hazai nyers anyagok itthon való feldolgozását és hazai munkaerők állandó foglalkoztatását. Minthogy pedig a hazai tőke korántsem elegendő nagy ipar teremtésére, be kell hoznunk külföldi tőkét és segítségül kell hivnunk külföldi szaktudast, hogy segitsen megteremteni gazdasági önállóságunk alapját: az erős magyar gyári ipart. Ennek pedig oly előnyöket kell nyujtanunk, melyek a mi czélunk elérését biztositani alkalmasak. A külföldi tőke behívását nem teszi kedvezőtlenné az az esetleges tény, hogy e tőke gyümölcsőztetése, vagyis a tiszta nyereség külföldi kézbe jut, mert az ilyen nyereség átlaga 1000, a fenmaradó 90% pedig itthon marad nyers termény értékben, munkabérben és igy végzett kezelésben. Fokozott mértékben kell igénybe vennünk a közvetlen támogatás eszközét, hogy a mire gazdaság-politikai lekötöttségünk megszűnik, a hazai ipar már megszilárdulva álljon itt. Ezt ezélozza a javaslat az a része, mely a közvetlen állami támogatásra vonatkozik. E ezél hathatós és kellő szolgálatára azonban rendes költségvetésünk nem nyujt és nem nyujthat módot. Évi két-három millió koronával nem lehet házi-, kis- és gyáripart fejleszteni. Azaz nem kellően. Hisz csupán kisiparunk rendszeres felkarolása a mi elengedhetetlenül szükséges egymaga megkívánna évenként legalább másfél millió koronát; a nagyarányu gyáripar fejlesztése évről-évre sok millió koronát igényel és ha tiz év alatt oly ipart akarunk teremteni, a minőre az országnak szüksége van. el kell készülnünk ezen idő alatt legalább 15-20 milló korona áldozatra. Ez esetben lesz is iparunk. Mert a magyar ipar fejlesztése csak idő és pénz kerdése. Ha e kettő rendelkezésre áll, a nagy arányu fejlődés elmaradhatatlan. Az idővel most rendelkezünk, a szükséges anyagi erőt pedig meg kell hozzá szereznünk, erre nézve külön előterjesztéssel fog a kormány az ország gyülés elé járulni. Az igénybe veendő áldozatok tekintetében itt is utalnom kell arra az ismételten kiemelt tényre, hogy ezek tulajdonképen a leggyümölcsözőbb befektetések. A mit az állam gyáripar fejlesztésére ily módon fordit, az busásan megtérül ismét az államnak, még pedig nemcsak közvetve, hanem közvetlenül is. Megtérül a különböző adókban, megtérül a vasutak, posta és táviró fokozott bevételeiben, megtérül a különböző illetékekben. Oly fontos a nagy gyáripar állampénzügyi szempontból, hogy csupán ebből a szempontból is kellene gondoskodni annak mielőbbi megteremtéséről, mert egynttal meradandó és évről-évre erőben gyarapodó forrását képezi az állampénzügyeknek. Egy hathatós harmadik eszközt is állit a javaslat az iparfejlesztés szolgálatába, azaz törvényesit és hatá |