25. §. A biztositott tagok járuléka az átlagos napibér 2%-ánál kevesebb és 4%-ánál több nem lehet. A százalék nagyságát az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztositó pénztár alapszabályai állapitják meg. A biztositott tagok a foglalkozási ág és hely szerint változó segélyezési költségekhez arányositott különböző százaléku járulékok fizetésére is kötelezhetők.

a

mutatkozik szükségesnek, miután abban az esetben is, ha a járulékok átlagos napibér-osztályok szerint fizettetnek, a biztositottaknak átlagos napi bér-osztályba való besorozása a tényleges fizetés, illetve bér alapján történik és igy a járulékszámitás alapjául tulajdonképen ez esetben is - habár esetleg csekély eltérésekkel a tényleg élvezett fizetés, illetve bér szolgál. A törvényjavaslat tehát azt az egységes rendelkezést tartalmazza, hogy a betegség esetére való biztositásnál minden biztositott tagnak a járuléka átlagos napibér-osztályok szerint fizetendő. Az átlagos napibér-osztályokat, tekintettel arra, hogy a biztositási müvelet végzése az országos pénztár feladata, e pénztárnak az alapszabályai állapítják meg, a törvényben meghatározott azzal a korlátozással, hogy az átlagos napibér-osztályok legnagyobb összege 8 koronánál magasabb nem lehet. Az átlagos napibér-osztályok legmagasabb összeget az 1891: XIV. törvényezikk 16. §-a 4 koronában állapította meg. Tekintettel azonban arra, hogy a törvényjavaslat 1. §-a szerint biztositási kötelezettség alá esnek mindazok az alkalmazottak, kiknek napibére 8 koronánál nem több, a miből következik, hogy az alkalmazottak egész 8 korona napibérig a biztositó pénztárnak tagjai lenni tartoznak, nincs semmi elfogadható ok arra, hogy a biztositottak teljes napibérük erejéig ne biztosithassák magukat. Ezért a törvényjavaslat 24-ik §-a, mint emlitettem, az átlagos napibér-osztályok legmagasabb összegét egész 8 koronáig emeli fel, miáltal a biztositott alkalmazottak teljes napibérük, illetve annak a törvényben meghatározott 06-a erejéig biztosithatják maguknak a betegség esetében fizetendő táppénzt. Az átlagos napibér-osztályok rendszerének felállitása mellett, tekintettel arra, hogy a 8 korona legmagasabb napiberosztály mindenesetre több, legalább 6 átlagos napibér-osztály felállitását teszi szükségessé, a férfiakra, nőkre és a 16 éven aluli alkalmazottakra külön napibér-osztályok felállitása fölöslegesnek mutatkozik, miután a nők és a 18 éven aluli alkalmazottak a keresetüknek megfelelő átlagos napibérosztályba, s illetve azok a biztositott tagok, kiknek keresetük nincsen, a fizetendő járulékok szempontjából a legkisebb átlagos napibér-osztályba lesznek besorozandók. Az 1891: XIV. t.-cz. 16. §-a értelmében a biztositásba bevont alkalmazottak csak tényleges fizetésük vagy bérük, illetőleg csak a tényleges fizetésük vagy bérük alapján rájuk nézve irányadó átlagos napibér erejéig biztosithatták magukat. Ennek a következménye az, hogy azok az alkalmazottak, a kik csekélyebb bért élveznek, esetleg kielégítő ellátásban betegség esetében nem részesülhetnek, miután a törvény a táppénz összeget a biztositott tagoknak betegség esetében fizetendő járulék kiszámításának alapjául vett bérösszeg fele összegében és illetőleg megfelelő százalékában állapította meg. A törvény e rendelkezése, mint gyakorlati esetek igazolják, azzal a következménynyel jár, hogy a biztositásba bevont alkalmazottak a táppénz elégtelenségét többszörös biztositással, nevezetesen egyidejuleg több betegsegélyző pénztárba való belépéssel kivánták pótolni, a minek a következménye viszont az volt, hogy ez a többszörös biztosítás egyuttal betegszinlelésre és az illető betegsegélyző pénztáraknak ily módon való megkárosítására alkalmat adott, a mi annyival könnyebben volt lehetséges, mert a betegsegélyző pénztárak arról, hogy illető tagjuk esetleg más betegsegély ző pénztárnál is biztositotta magát, tudomást nem is szerezhettek. A törvényjavaslat ezzel szemben egyfelől azért, hogy a betegsegélyző pénztáraknak betegszinlelés utján való megkárosítását lehetőleg megakadályozza, másfelől pedig azért, hogy alkalmat nyujtson a pénztári tagoknak arra, hogy magukat esetleg a tényleges kereset szerint járó csekélyebb összegü táppénznél magasabb összegü táppénzre is biztosithassák és ugyancsak ennek megfelelőleg magasabb temetkezési segélyt is biztositsanak hozzátartozóiknak, 24. §-ában megengedi, hogy a biztositásba bevont alkalmazottak magukat a fizetésük vagy béruk szerinti napibér-osztálynál magasabb osztályban is, tehát természetszerűleg egész 8 koronáig biztosithassák. A fizetendő járulékok ama különbözete azonban, mely a magasabb osztályban való ez önkéntes biztositással jár, természetszerüileg a munkaadókat nem terhelheti. Ennél fogva e járulék-különbözetet az önkéntes biztositásra megállapitott szabályok szerint magának az alkalmazottaknak kell fizetnie. E rendelkezéssel áll kapcsolatban a törvény 65. §-ának az a rendelkezése, mely szerint senki sem lehet az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztositó pénztárnál betegség esetére többszörösen biztositva, a mi lehetséges volna azon az alapon, hogy az országos pénztárnak a kerületi munkásbiztositó pénztáron kivül a vállalati betegsegélyző pénztárak, sőt a 194. §. szerint a bizonyos tagsági létszám mellett fenmaradó magánegyesuleti betegsegélyző pénztárak is közvetitő szervül szolgálnak. E helyett a többszörös biztositás helyett rendszeresitette a törvényjavaslat 24. §-a a magasabb átlagos napibérosztályban való biztositást, mely a biztositottak érdekeit minden tekintetben kielégiti, s a mellett a kerületi munkásbiztositó pénztáraknak az ellenőrzésre és ezzel a betegszinlelés megakadályozására is módot nyujt. Nehogy a pénztári tagok betegségük alatt, illetőleg abban az időben kérjék a magasabb átlagos napibér-osztályba való felvételüket, a midőn betegségük bekövetkeztét már érzik és ezáltal jogtalanul vegyenek igénybe magasabb segélyezéseket, a mi mindenesetre a többi biztositott pénztári tag megkárosítását jelentené, a törvényjavaslat 24. §-a intézkedik az iránt is, hogy a magasabb átlagos napibér-osztályban való önkéntes biztositás s illetve a magasabb napibér-osztályba való felvétel előzetes orvosi vizsgálat kedvező eredményétől legyen függővé tehető.

Magyar Törvénytár. 1907.

14

Ha a megállapitott járulékszázalék mellett az alapszabályszerü segélyezéssel járó kiadások nem fedezhetők, a járulékszázalék az első bekezdésben megállapitott határon belül a szükséges mérvig felemelendő. Ha pedig az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztositó pénztár alapszabályszerű kötelezettségeinek és rendeltetésének a megállapítottnál kisebb járulékszázalék mellett is meg tud felelni, a járulékszázalék az első bekezdésben megállapitott legkisebb összegig leszállitandó.

Azok a munkaadók, kik üzemükben ötnél több munkást rendszerint nem alkalmaznak, betegség esetére való biztositási kötelezettség alá eső alkalmazottaik után, az utóbbiakra eső járuléki részleteket is beleértve, e törvény életbe léptétől számitott öt éven belül az átlagos napibérek 2%-ánál magasabb járulékokkal meg nem terhelhetők. (1)

(1) Az 1891: XIV. t.-cz. 17. és 18. §§. a betegség esetére fizetendő járulékokat az átlagos napibér, illetve tényleges napibér vagy fizetés 2-5 százalékában állapították meg, azzal a korlátozással, hogy közvetlenül a betegsegélyző pénztár megalakulása után 2%-nál magasabb járulék nem szedhető, továbbá hogy 2%-nál magasabb a járulék abban az esetben sem lehet, ha a pénztár a törvényben megállapított legesekélyebb mérvű segélyezésnél nagyobb segélyezést nyujt. A törvényjavaslat 25. §-a a szedhető betegsegélyezési járulékok minimumát szintén 2%-ban és maximumát ugyancsak 5%-ban állapítja meg, a nélkül a korlátozás nélkül azonban, hogy a járulékok felemelése a nyujtott segélyezések mérvétől bármilyen irányban függővé volna tehető. A gyakorlati tapasztalatok ugyanis az 1891 XIV. t.-cz. ismertetett korlátozó rendelkezései mellett kedvező adatokat nem szolgáltattak. Eltekintve ugyanis attól, hogy a betegsegélyző pénztárak megalakulásuk alkalmával 2%-os járulékkules alapulvétele mellett az annak idején kibocsátott minta-alapszabályok alapján a törvény szerint legcsekélyebb mérvű segélyezést a családtagok részére betegség esetében ingyen nyujtandó orvosi gyógykezeléssel és gyógyszerekkel is kiegészitették, tehát a betegség esetében nyujtandó segélyek törvény szerinti legesekélyebb mérvét a családtagok segélyezésével felemelték, illetve kiegészitettek, minek következtében a járulékszázaléknak később szükségessé vált felemelése a legnagyobb nehézsćgekbe ütközött abból a szempontból, mert a törvény világos rendelkezései következtében előzetesen a családtagok ingyenes gyógykezelését a nyujtott segélyezések közül törölni és igy a segélyezések mérvét a törvényszerü legcsekélyebb mérvre leszállitani kellett, az idézett változtatás azért is indokolt, mert a járulékszázalékok felemelése mindig bizonyos ellenszenvvel és visszahatással találkozik a biztositottak részéről is, ha ezzel szemben a pénztárnak nem nyujtatik mód, hogy a felemelt járulékok ellenében, ha nem is lényeges, de mégis bizonyos mértéki, a viszonyok által megengedett nagyobb ellenszolgáltatást nyujthasson. Az 1891. évi XIV. t.-cz. 17. §-a szerint a betegsegelyző pénztárak az összes biztositott tagok után egységes járulékkulcs alapján megállapitott járulékokat szedhettek. Ez egységes járulékszázaléki rendszer mellett tehát a foglalkozások veszélyességének, a bizonyos helyeken járó magasabb segélyezési költségeknek és a pénztári szolgáltatmányok nagyobb vagy kisebb mérvű igénybevételének a biztositásra való befizetések nagyságának megállapítására befolyásuk nem volt. Ezzel szemben a törvényjavaslat 25 §-a feljogositja az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztosító pénztárt, hogy biztositott tagjait a foglalkozási ág és hely szerint változó segélyezési költségekhez arányositott járulékok fizetésére is kötelezhesse. A törvényjavaslat e rendelkezésének egyik oka és magyarázata a biztositás természetében van. Minden biztositásnak, legyen bár az szövetkezeti biztositás, alapelve az, hogy a biztositott tag a szolgáltatások igénybevételének mérvéhez arányositott biztositási díjak fizetésére köteleztessék. Bár felhozhatók érvek a mellett, hogy a szocziális biztositásnál a kölcsönösség elvének a biztositásra fizetendő járulékok megállapításánál is érvényesülnie kell oly formán, hogy a kedvező gazdasági belyzetben levők a kedvezőtlenebb gazdasági helyzetben levőknek a költségek részbeni átvállalásával segitségükre kell hogy legyenek, azonban ez az elv a betegség esetére való biztositásnál sem érvényesithető ugy, hogy az összes biztositott tagok a szolgáltatások igénybevéte lének különböző mérvére és az egyes biztositott tagok biztositásával járó költségek különböző nagyságára való tekintet nélkül egyenlő nagyságu járulékok fizetésére köteleztessenek, miután az egységes. járulék fizetésének ekként következetesen alkalmazott elve a biztositottak bizonyos rétegeinek a kölcsönössegen tulmenő aránytalan megterhelésére és károsítására vezet. A betegség esetére való biztositásnak ugyanis már az 1891. évi XIV. t.-cz. 24. §-ában megállapított és a jelen törvényjavaslat 49. §-ában is fentartott alapintézkedése az, hogy addig, mig a tag beteg, sem ő, sem a munkaadó járulékot fizetni nem köteles. A miből következik, hogy azok a biztositott pénztári tagok, a kik a biztositó pénztárak szolgáltatásait a legnagyobb mértékben igénybe veszik, az egyenlő járulékszázalek révén nemcsak a segélyezések igénybe vételéhez arányositva fizetnek kevesebbet a biztositásra, mint azok a tagok, a kik kevesebb mertékben veszik igénybe a biztositó pénztár szolgáltatását, hanem az előbbieknek a befizetései számszerint is sokkal csekélyebbek, miután a szolgáltatások igenybe vételének tartama alatt a járulékfizetés kötelezettségétől is mentesek. Ez az egyik körülmény indokolja azt, hogy a biztositási járulékok a betegség esetére való biztositásnál is a foglalkozási ágak veszélyességéhez arányositottan különböző összegben legyenek megállapíthatók, miután épen a különböző nagy

26. §. A pénztári tagnak közös háztartásban élő családtagjai, ha keresetük nincs és az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztositó pénztárba önként belépnek, a tag járulékainak felét fizetik (56. §.).

27. §. Az e fejezetben megállapitott járulékok, s az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztositó pénztárnak a betegség esetére való biztositásból e törvény alapján befolyó egyéb bevételei nem fordithatók más czélokra, mint a) a törvény V. fejezetében megállapitott segélyezésekre és ezzel kapcsolatos gyógykezelési intézetek (rendelő intézetek, kórházak, szanatoriumok, üdülőhelyek) létesitésére; b) tartalékalap gyüjtésére; c) a kezelési költségek fedezésére.

28. §. A biztositott tagoktól, s illetve a munkaadóktól az e fejezet értelmében megállapitandó járulékokon, továbbá a 17. §. szerint fizetendő igazolványi dijakon, s végül késedelmes fizetés esetén a közadóknál szokásos késedelmi kamatokon és behajtási illetékeken kivül egyéb szolgáltatások nem követelhetők.

29. §. Az a biztositott tag, a ki az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztositó pénztárt betegség-szinleléssel vagy a segélyezéseknek más módon jogosulatlanul történt igénybevételével megkárositotta, az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztositó pénztár által rendes járulékainak kétszeresét meg nem haladható pótjárulék fizetésére kötelezendő, mindaddig, mig az okozott kár meg nem térittetett. Az ekként fizetendő półjárulékot a tag rendes tagsági járulékával együtt a kötelezett tagoknál a munkaadó tartozik befizetni, a ki a pótjárulékot az alkalmazott fizetéséből vagy béréből egészen levonhatja.

Ha azonban a pénztári tag a pénztárt a munkaadó tudtával és segit

sága járulékszázalék idézi elő azt, hogy a különböző veszélyességú foglalkozási ágakban alkalmazott biztositottak a befizetett járulékok összegeit tekintve, egyenlő arányban járulnak a biztositás költségeihez. De szükséges a különböző nagyságu járulékszázalék megállapítását a foglalkozási hely szerint változó segélyezési költségekhez arányositva is megengedni. Ha ugyanis a betegség esetén való segélyezés bizonyos helyeken külső körülmények folytán, például közlekedési eszközök hiánya, orvosi fuvarköltség vagy a kórházba szállitás költségei révén aránytalanul nagyobb kiadásokat igényel, abban az esetben nemcsak a munkás, de a munkaadó is aránylagosan csekélyebb áldozatot hoz a biztositásra, mint azok a biztositottak, a kik a magasabb hozzájárulásra talán épen csak azért köteleztetnek, hogy az előbbiek biztosításával járó fedezetlen szükségletek fedezhetők legyenek. Ugy a biztositottak érdeke tehát, mint a munkaadók részéről való egyenlő teherviselés elve, ugyszintén a biztositás költségeiben való arányos részesedés szüksége hozzák magukkal annak a szükségességét, hogy az országos munká-betegsegélyző és balesetbiztositó pénztár feljogosittassék arra, hogy az egységes járulékok rendszerétől eltérve, bizonyos veszélyes foglalkozási ágaknál és tulságos segélyezési költségeket okozó helyeken az általánosságban megállapított járulékszázaléktól eltérő magasabb járulékszázalékot állapíthasson meg. Végül szükséges ez a biztositás könnyebb keresztülvihetősége szempontjából is. A biztositó pénztár ugyanis csak ugy rendezkedhetik be a segélyezéssel járó költsé gekre, ha előzetesen megállapitani képes, hogy a különböző foglalkozási ágakban és különböző helyeken a betegsegélyek nyujtása minő kiadásokkal, minő költségekkel jár és ha a biztositott tagok, illetve azok munkaadói által fizetendő biztositási dijakat a nyujtott segélyek értékéhez és a költségekhez viszonyitva állapíthatja meg. A mint a járulék-százalék egységes mint ugyancsak a tapasztalatok igazolják, nehéz ennek oly mértékben való felemelése, hogy abból a nyujtott szolgáltatások költsége fedezhető legyen, mert mindig bizonyos foku ellenszenvet idéz elő az ilyen járulékfelemelés azok körében, a kiknek biztositása a biztositási dijaknak e felemelését szükségessé és indokolttá nem teszi. Végül a törvény 25. §-a intézkedést tartalmaz arra nézve, hogy abban az esetben, ha az országos pénztár által megállapított járulékszázalékok mellett az alapszabályszerü segélyezéssel járó kiadások nem fedezhetők, a pénztár a járulékszázalékot megfelelő módon és arányban felemelni tartozik, mig abban az esetben, ha az alapszabályszerű segélyezések a megállapitottnál kisebb járulékszázalék mellett is fedezhetők, a járulék százalék megfelelő módon és arányban leszállítandó. A törvényben erre nézve azért szükséges intézkedni, hogy egyfelől a biztositó pénztár által vállalt kötelezettségek és tartozások fedezhetők legyenek, másfelől pedig, hogy a pénztár indokolatlanul és szükségtelenül a munkaadókat vagy biztositottakat a biztositás czimén költségekkel meg ne terhelhesse.

ségével, vagy a munkaadó mulasztása folytán kárositotta meg, a munkaadó a fentebbiek szerint fizetendő pótjárulékot egészen sajátjából tartozik befizetni.

Ha a tag a kár megállapitásakor más kerületi munkásbiztositó pénztárnál van bejelentve, a megállapitott pótjárulékot a rendes járulékokkal egyidejűleg ez utóbbi pénztár hajtja be.

Az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztositó pénztár igazgatóságának a pótjárulék kiszabása tárgyában hozott határozata az állami munkásbiztositási hivatalhoz megfelebbezhető.(1)

30. §. Az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztositó pénztár a rendkivüli körülmények által előidézett betegsegélyezési kiadások fedezésére tartalékalapot köteles gyüjteni.

Mindaddig, mig a tartalékalap a pénztár legutóbbi öt évi betegsegélyezési kiadásainak egy évre eső átlagos összegét el nem éri, a tartalékalapra a pénztár tiszta jövedelmének legalább 50 %-a forditandó.

Ez összeg kétszeresénél nagyobb tartalékalap csak a kereskedelemügyi minister engedélye alapján gyüjthető.

A tartalékalap egészben vagy részben való felhasználásához az állami munkásbiztositási hivatal engedélye szükséges. Az igénybe vett összeg a második bekezdés szerint pótlandó.

A kereskedelemügyi minister felhatalmaztatik, hogy az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztositó pénztár által gyüjtendő betegsegélyezési tartalékalap, valamint a 38. §. értelmében gyüjtendő balesetbiztositási tartalékalap, ugyszintén a balesetbiztositás czéljaira szolgáló tőkeösszegek elhelyezésének és kezelésének módját a pénzügyministerrel egyetértőleg rendeleti uton szabályozza.

IV. FEJEZET.

Aveszélyességi osztályokba való sorozás és a balesetbiztositás költségeinek fedezése.

31. §. Az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztositó pénztár igazgatósága a kerületi (munkásbiztositó pénztárak által hozzá beküldött bejelentéseket és adatokat (23. §.) megvizsgálja, s a bejelentések és adatok esetleges helyesbitése vagy kiegészitése után ezek alapján határoz az üzemek balesetbiztositási kötelezettsége, ugyszintén az önkéntes biztositásra tett bejelentések elfogadása felett. A balesetre biztositott üzemekről kerületi munkásbiztositó pénztárak szerint és iparágankint törzskönyvet vezet, melynek adatait az illetékes kerületi munkásbiztositó pénztárral közli.

32. §. Az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztositó pénztár igazgatósága minden változást, mely a biztositott üzemek munkaadójának

(1) A 29. §. első bekezdése részint stylaris szempontból, részint pedig azért, hogy a levonással a kártérítési kötelezettség tényleg érvényesittessék, de viszont a munkaadok levonási joga esetleg kikényszerítő eltérő megállapodásokkal korlátozható ne legyen, a következőleg módosittatott: «...az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztositó pénztár által pótjárulék fizetésére kötelezendő mindaddig, mig az okozott kár meg nem térittetett, mely pótjárulék az illető tag rendes járulékainak kétszeresét meg nem haladhatja.» (Munkásügyi bizolts.)

személyében vagy az üzemben beállott és a 12-15. §§. értelmében bejelentetett, vizsgálat alá vesz, s a mennyiben a változásnak a balesetbiztositás szempontjából jelentősége van, azt a törzskönyvbe bevezeti és arról a kerületi munkásbiztositó pénztárt értesiti.(1)

33. §. Az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztositó pénztár veszélyességi táblázatot köteles késziteni, mely a baleseti veszélyességi osztályokat és azok veszélyességi arányszámait, mint dijegységeket tartalmazza és a melyben a balesetre biztositott foglalkozási ágak és üzemek veszélyességük foka szerint akkép osztályozandók, hogy az egyes osztályok és üzemek veszélyességének arányai számszerü kifejezést nyerjenek. A pénztár müködésének megkezdésekor az első veszélyességi táblázatot az állami munkásbiztositási hivatal állapitja meg. Az első veszélyességi táblázat módosítható, mihelyt a különböző üzemekben előfordult balesetek száma a módosítást indokolttá teszi. Ugyancsak az előfordult balesetek figyelembe vételével köteles az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztositó pénztár a veszélyességi táblázatot minden öt évben ujra átvizsgálni és a mennyiben indokolt, azt megfelelően módositani.

Az első veszélyességi táblázat módosítására, s illetve a későbbi veszélyességi táblázatok megállapítására az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztositó pénztár közgyülése illetékes.

(1) A törvényjavaslat a munkásoknak balesetre való biztositása czéljából országos pénztárt állitván fel és az országos pénztárnak tévén feladatává azt, hogy ugy a biztositásba bevont alkalmazottakat, mint azok munkaadóit a baleset következményei ellen biztositsa, az országos betegsegélyző és balesetbiztositó pénztár közvetlen feladata, hogy a biztositott alkalmazottakról és a munkaadókról megfelelő nyilvántartást, ugynevezett törzskönyvet vezessen. A törzskönyv vezetésének czéljából a kerületi munkásbiztositó pénztárak, melyek az országos pénztárnak ugy a betegség, mint a balesetbiztositás keresztülvitele szempontjából helyi szervezeteiként müködnek, s a hozzájuk a törvényjavaslat II. fejezete értelmében beérkezett bejelentéseket és az általuk esetleges helyszini vizsgálat alapján felvett adatokat, melyeknek a biztositás szempontjából való fontossága felett már maguk a kerületi pénztárak is bizonyos mérvü elsőfoku birálatot gyakorolnak, a törvény 23. §-ában megállapított kötelességükhöz képest az országos pénztárhoz terjesztik fel. Az országos pénztár igazgatósága természetszerüleg a maga részéről is vizsgálat tárgyává teszi a hozzá ekként beérkezett bejelentéseket és adatokat, intézkedik azoknak esetleges helyesbitése iránt és az ekkent beérkezett és esetleg helyesbitett adatok alapján határoz a bejelentett alkalmazottak, illetve az azokat foglalkoztató üzemek biztositási kötelezettsége felett. Ez a vizsgálat és az annak alapján való határozás a biztosítási kötelezettség megállapítása czéljából annyival is inkább szükséges, mert a törvényjavaslat meghatározván taxativ felsorolással a biztositásra kötelezett alkalmazottak körét és egyuttal megállapitván azt, hogy kik és mennyiben jogosultak magukat balesetre önként biztositani, természetszerüleg a biztositás jogát csak a taxativ felsorolás keretén belül adja meg. A mennyiben tehát olyan alkalmazottak, illetve üzemek jelentkeznének biztosításra, a kik, illetőleg a melyek a taxativ felsorolásba bele nem illeszthetők, ezeknek biztositasi bejelentését az országos pénztár nem fogadhatja el. Az országos pénztár a beérkezett és esetleg a vizsgálat következményeképen helyesbitett adatok alapján állitja tehát össze a balesetbiztositásra bejelentett alkalmazottakról és illetve az alkalmazottak munkaadóiról és ezek üzemeiről vezetendő törzskönyvet és tartja nyilván abban mindazokat az adatokat, a melyek a balesetbiztositás szempontjából fontossággal birnak. A törvényjavaslat előirja, hogy a törzskönyvben az alkalmazottak, illetve azok munkaadói iparágak és kerületi munkásbiztositó pénztárak szerint tartandók nyilván, főkép abból a czélból, hogy a kerületi munkásbiztositó pénztárak számára a törzskönyv alapján a szükséges felvilágosítások bármikor megadhatók legyenek. Ebből a czélból és tekintettel arra, hogy a törvény 23. §-a értelmében részben a betegség, részben a balesetre való biztosítás czéljából maguk a kerületi munkásbiztositó pénztárak is nyilvántartásokat vezetnek, a törvényjavaslat előirja, hogy az országos pénztár az adatoknak a törzskönyvbe való bevezetése után a véglegesen megállapitott adatokat saját nyilvántartásaiban való keresztülvezetés czéljából a kerületi munkásbiztositó pénztárakkal közölni tartozik. Hogy a törzskönyv adatai állandóan helyesek és a tényleges viszonyoknak megfelelőek legyenek, a törvény 32. §-a ugyancsak gondoskodik arról is, hogy a munkaadó személyében, vagy az üzemben beálló mindennemi változások, melyeknek a balesetbiztositás szempontjából jelentőségük van és a melyek a 31. §. értelmében az országos pénztárnak szintén bejelentendők, illetve tudomására hozandók, az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztositó pénztár által a törzskönyvben szintén kellőképen nyilvántartassanak és illetve e változások a törzskönyvbeli adatokon keresztül vezettessenek.