Images de page
PDF
ePub

természet képezi, a jogilag szükséges .rend; annak a tagadásával vagy megszünésével megszünnék az államok egymásmelletti fenállásának lehetősége. A nemzetközi jogra is áll, a mit Cicero mond: omnia incerta esse, simul a jure recessum est. Pro Caecina.

A tételes európai nemzetközi jog, az egyetemhez történt kineveztetésemmel, a jogi tanfolyam rendes tárgyai közé felvétetvén, bizonyos tekintetben kötelességemmé vált, hallgatóimnak az uj disciplina elsajátítását alkalmas kézikönyv által megkönnyiteni. Ezt kivántam a jelen munkában megkisérteni, vagyis a tételes európai nemzetközi jognak jelenleg érvényben levő szabályait akkép összeállitani, hogy munkám első sorban az egyetemi polgároknak tankönyvül szolgálhasson. Ez lévén kitüzött czélom, az anyag berendezésénél és feldolgozásánál főleg arra kellett tekintettel lennem, hogy a munka egyrészről a nemzetközi jog egész körére kiterjedjen, másrészről csak a legszükségesebbet tartalmazza. Ez okból sokat kellett a jegyzetekbe foglalnom, a mi más körülmények közt magába a munka szövegébe tartozott volna.

A rendszert illetőleg nagyban és egészben Dr. Heffter Vilmos Ágoston: Das europ. Völkerrecht der Gegenwart auf den bisherigen Grundlagen czimű munkájának ötödik kiadását követtem. Az anyagot, a hol ez csak lehetséges volt, a nemzeteknek kétségtelenül constatált gyakorlatából és a nemzetközi szerződésekből meritettem. E mellett természetesen kellő figyelmet kellett forditanom az elismert tekintélyü irók müveire a nélkül, hogy azok bármelyikét is mindenben és feltétlenül követtem volna. E részben mentség és igazolás gyanánt legyen szabad a nemzetközi jog halhatatlan teremtőjének Grotius Hugónak következő szavait idéznem: Quam vero ego in aliorum sententiis ac scriptis dijudicandis mihi sumsi libertatem, eandem sibi in me sumant, omnes eos oro atque obtestor, quorum in manus ista venient. Non illi promtius me monebunt errantem, quam ego monentes sequar. De jure belli ac pacis. Proleg. 61.

Budapesten, 1878. május 16-án.

A szerző.

ELŐSZÓ A MÁSODIK KIADÁSHOZ.

Minden munka, mely történelmi anyaggal is foglalkozik, bizonyos idő elteltével átdolgozást, illetőleg kibővitést tesz szükségessé. Az események a népek életében feltartóztathatlan, de egyszersmind szükségképen követik egymást, melyeket a nemzetközi jognak állandóan figyelemmel kisérni és lehetőleg rövid időközökben keretébe illeszteni kell; e nélkül nemcsak hiányossá, hanem használhatlanná is válik.

A «Tételes európai nemzetközi jog» czimü munkámat 1878-ban fejeztem ugyan be, de annak történelmi része már 1873-ban jelent meg ; abban tehát a történelmi fontos eseményeket csakis a most érintett időpontig vehettem figyelembe és dolgozhattam fel. E körülmény akkor is igazolhatná az ujabb kiadást, ha az első kiadás példányai teljesen el nem keltek volna.

Midőn tekintettel az érintett kettős körülményre, egy ujabb kiadás rendezésére határoztam el magamat, nem lehetett kétségem az iránt, hogy a munkát, a szükségessé vált kiegészités felvételével, tetemesen kibővitenem kell; de midőn ezt tettem, lehetetlen volt az átdolgozást mellőznöm, melyet bizonyos tekintetben, a kibővités természetszerüen megkivánt. Ugy a kibővitésnél, mint az átdolgozásnál nemcsak a nemzetek életének fontosabb és a történelmi eseményekben nyilvánuló mozzanatait kellett figyelemmel kisérnem; hanem ki kellett terjeszkednem az ujabb irodalmi termékekre is, melyek sok kérdésre nézve tájékoztatásul szolgáltak; saját nézeteim elfogulatlan megitéléséhez pedig bő anyagot nyujtottak.

Hogy e berendezés mellett, a második kiadás lesz-e hasznára a tudománynak és azoknak, a kik a nemzetközi joggal foglalkozni szándékoznak, az elfogulatlan olvasó fogja megitélni. Részemről megnyugvást találok abban, hogy tanári hivatásom e részének is, tehetségeimhez képest, eleget tenni igyekeztem.

Budapest, 1888 Gyertyaszentelő napján.

A szerző.

[blocks in formation]

A nemzetközi jog tudományos fejlődése.

11. §. A nemzetközi jogtudomány keletkezése és állása Grotiusig

12. §. Hugó Grotius és a természetjogi irány --

13. §. A tételes és az eclectikai irány

--

39

43

47

14. §. A nemzetközi jog tárgyai és viszonya az államjoghoz és a politikához 53

[blocks in formation]
[merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][ocr errors][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small]

31. §. A congressusok és conferentiák, mint a nemzetközi érintkezés közegei 92

[blocks in formation]
« PrécédentContinuer »