Images de page
PDF
ePub

I. TÖRVÉNY-CZIKK

az 1889: VI. törvényczikk 14., valamint az 1890: V. törvényczikk 3. szakasza rendelkezésének, illetőleg a közös hadsereg és haditengerészet, valamint a honvédség számára megállapitott ujonezjutalék mennyiségének az 1900. év végéig való fentartása tárgyában.

(Szentesitést nyert 1900. évi február 6-án. Kihirdettetett az «Országos Törvénytár» 1900. évi február 9-én kiadott 1. számában.)

1. §. A véderőről szóló 1889. évi VI. törvényczikk 14. szakaszának első bekezdésében foglalt és az 1899. évi II. törvényczikk által az 1899. év végeig kiterjesztett, illetőleg fentartott azon rendelkezés, a mely a közös hadsereg és haditengerészet fentartására szükséges évi ujonczjutalékot a monarchia két államára nézve 103,100 főben állapitotta meg, s ugyanezen szakasz ötödik bekezdésében valamint ezzel megegyezőleg a honvédségről szóló 1890. évi V. törvényezikk 3-ik szakaszában foglalt rendelkezés, a mely a magyar korona országai honvédségének fentartására szükséges évenkinti ujonczjutalékot 12,500 főben állapította meg, az 1889. évi VI. törvényczikknek, az 1893. évi I. törvényczikk 1. szakasza által módositott 14. szakaszában foglalt összes egyéb föltételeknek és korlátozásoknak is érvényben hagyásával, az 1900. év végéig kiterjesztetik, illetőleg fentartatik.

2. §. A közös hadsereg és haditengerészet, valamint a magyar honvédség ezen ujonczjutalékának a körülmények szerint továbbra is változatlanul hagyására, vagy megváltoztatására czélzó javaslatok, alkotmányos uton leendő ujabbi megegyezés végett, az 1900. év lefolyása előtt terjesztendők a törvényhozás elé.

3. §. Ezen törvénynek végrehajtásával a honvédelmi minister bizatik meg, a ki ez iránt a közös hadügyministerrel egyetértőleg fog intézkedni.(1)

II. TÖRVÉNY-CZIKK

az 1900. évben kiállitandó ujonczok megajánlásáról.(2) (Szentesítést nyert 1900. évi február 6-án. Kihirdettetett az Országos Törvénytár» 1900. évi február 9-én kiadott 1. számában.)

1. §. Az 1889. évi VI. törvényezikknek az 1893. évi I. törvényczikk 1. §-a által módositott s az 1899. évi II. törvényczikk által az 1899. év végeig fen

(1) Azonos rendelkezést tartalmaz az 1899. év végéig való hatálylyal az 1899: II. t. cz. A további meghosszabbításról (az 1901. év végéig) v. ö. 1901:I. t. cz.

(2) Az 1899. évben kiállított ujonezok megajánlásáról az 1899: III. t. cz., az 1901. évben kiállítandőkéról az 1901: II. t. cz. rendelkezik.

tartott 14. §-a értelmében, melynek hatálya ujabb külön törvény által az 1900. év végeig kiterjesztetett, - a közös hadsereg és hadi tengerészet fentartására szükséges és a magyar korona országaira eső 43,889 főnyi, továbbá a honvédség részére szükséges 12,500 főnyi ujonczjutalékoknak, végre az ugyanazon törvényczikk 15. §-ában emlitett póttartalékosoknak kiállitása az 1900. évre ezennel megszavaztatik.

2. §. Ezen ujonczok az előbb emlitett törvényczikk 37. és 38. §§-ai értelmében az 1879., 1878. és 1877. években született állitáskötelesek korosztályaiból hivandók fel és az 1900. évi márczius hó 1-től április 30-ig terjedő időszak alatt állitandók ki.

3. §. Ezen törvény kihirdetése napján lép hatályba, s végrehajtásával a honvédelmi minister bizatik meg.

III. TÖRVÉNY-CZIKK

az 1897. és 1898. évi közösügyi kiadásokra Magyarország által pótlólag fizetett összegekről.

(Szentesitést nyert 1900. évi február 25-én. Kihirdettetett az Országos Törvénytár» 1900. évi márczius 10-én kiadott 2. számában.)

1. §. A pénzügyministernek az az eljárása, mely szerint a közös ügyek tárgyalására kiküldött országos bizottságok által az 1897. és 1898. évi közösügyi póthitelkép megszavazott 30.646,030 forintból a magyar korona országait terhelő részként 9.622,853 frt 42 krt a közös pénzügyministernek kifizetett, utólagosan jóváhagyatik.

2. §. Az előző szakaszban megjelölt kiadásból 4,710.000 frt a közös activákból fedezendő.

3. §. Ennek a törvénynek a végrehajtásával a pénzügyminister bizatik meg.

IV. TÖRVÉNY-CZIKK

a lelkészi jövedelem kiegészitéséről szóló 1898 : XIV. t. czikk végrehajtásához az 1899. évre szükséges póthitel engedélyezéséről.(1) (Szentesitést nyert 1900. évi márczius 6-án. Kihirdettetett az «Országos Törvénytár» 1900. évi márczius 10-én kiadott 2. számában.)

1. §. Az 1898 XIV. törvényczikk 2. és 10. §-aiban meghatározott czélra, az 1899. évi államköltségvetésben megszavazott 1.000,000 koronán felül a pénztári készletekből tedezendő 200,000 korona póthitel megszavaztatik.

(1) A lelkészi jövedelem kiegészítéséről szóló 1898: XIV. t. czikk megalkotásakor az állami hozzájárulás összegét, tehát a tényleges szükségletet, nem lehetett megállapítani; mert az e részben rendelkezésre állott adatok több okból nem voltak teljesen megnyugtató számítási alapul elfogadhatók. Igy pl. a törvény a levonandó kiadások czimén több oly tételt vett föl (például szolgálhat a fuvarköltség), a melyet az állami hozzájárulás költségének nagysága tekintetében előre kiszámíthatatlan tényezőként kellett figyelembe venni. Ezen körülmény is hozzájárult ahhoz, hogy a pénzügyi helyzet megfontolása

2. §. A vallás- és közoktatásügyi minister felhatalmaztatik, hogy ezen öszszeget az 1899. évi VIII. t.-czikkben foglalt állami költségvetés «rendes kiadások» 21. fejezetének 67. czime alat számolhassa el.

3. §. Ezen törvény kihirdetése napján lép életbe és végrehajtásával a vallás- és közoktatásügyi minister, valamint a pénzügyminister bizatnak meg.

V. TÖRVÉNY-CZIKK

az egyetemek számára az 1897: XXV. törvényczikkel engedélyezett telekvásárlások és épitkezések többköltségeinek fedezésére szükséges póthitelről.

(Szentesitést nyert 1900. évi márczius 6-án. Kihirdettetett az Országos Törvénytár, 1900. évi márezius 10-én kiadott 2. számában.)

1. §. Az egyetemek számára az 1897. évi XXV. törvényezikk 1. §-ával engedélyezett telekvásárlások és épitkezések többköltségeinek fedezésére 1.001,032 korona póthitel bocsáttatik a magyar királyi vallás- és közoktatásügyi minister rendelkezésére s nevezett minister felhatalmaztatik, hogy ezen összeget hitelmüvelet utján beszerezhesse és annak törlesztésére szükséges részleteket az államköltségvetésbe beállithassa.

2. §. A jelen törvény 1. §-ában emlitett összeg az 1899. évi zárszámadásban a vallás- és közoktatásügyi tárcza beruházásainál a VII-ik fejezet 1-ső czime alatt, a hitelmüvelet utján befolyó összeg pedig a vallás- és közoktatásügyi tárczában előirányzat nélküli átmeneti bevételként számolandó el. 3. §. Jelen törvény végrehajtásával a vallás- és közoktatásügyi és a pénzügyminister bizatik meg.

alapján, a törvény 10. §-ában elfogadott azon rendelkezés javasoltatott, a mely a lelkészi jövedelemnek 1.200, illetve 600 koronára való kiegészítését három év alatt es a viszonyokhoz alkalmazott fokozat szerint teszi lehetővé. A törvény végrehajtásának folyamatban lévő munkálatai annyiban változott helyzetet teremtettek, hogy a beérkezett bevallások és jelentések alapján ma már megállapítható, hogy az egyes egyházak tényleg mily összegeket igényelnek a lelkészi jövedelem kiegészítésére. Ezen új adatok szerint, azon czélból, hogy a törvényes minősítéssel biró lelkeszek jövedelme 1.200, az ily minősitéssel nem bírók jövedelme pedig 600 koronára kiegészíttessék, szükséges lenne 1,252.578 korona. Az 1899 VIII. t. czikkben foglalt állami költségvetés rendes kiadások» XXI. fejezetének 67. czime alatt ezen czélra 500.000 forint, tehát 1,000,000 korona van felvéve, a mely összeget a bejelentések alapján megállapított szükséglet összege 126.289 frttal (252.578 koronával) haladja meg. Ahhoz, hogy a lelkészi jövedelmek összege már ezen első évben 1.200, illetve 600 koronára kiegészíttessék, nem szükséges tehát oly jelentékeny összeg, a mely parancsolólag megkövetelné az 1898: XIV. t. czıkk 10. §-ában foglalt, a három évi fokozatos kiegészítésre vonatkozó jog igénybevételét. Már a törvény megalkotásakor és azóta is kifejezésre jutott komoly óhajok támogatják azt a törekvést, hogy a lelké szek jövedelmének kiegészitése minél teljesebb mértékben megvalósíttassék. Általános az az óhaj, a minek a kormány is több alkalommal az országgyülésen kifejezést adott, hogy a kiegészítés lehetőleg 1.200, illetve 600 koronával vegye kezdetét. Ezen okokból kéretett az 1899. évre ezen czélra megállapított 1.000.000 koronán felül még 200.000 korona póthitel engedélyezése, noha nines kizárva az sem, hogy ezen 200.000 koronányi póthitel összeget tényleg néhány ezer koronával tul fogja haladni a valóságos szükséglet összege. Erre vonatkozólag nem áll még rendelkezésre a végleges megállapítás eredménye, miután a megállapítás alapját képező bevallások kevés kivétellel mind csak 1899. év julius 30-ika után terjesztettek fel a cultusministerbez. A most említett ok még azon irányban is éreztette hatását, hogy az 1900. évi állami költségvetésben ezen czélra előirányzott összeg sem volt teljes bizonyossággal a valóságos szükségletnek megfelelően megállapítható.

[merged small][merged small][ocr errors][merged small]

VI. TÖRVÉNY-CZIKK

az 1900. évi állami költségvetésről.

(Szentesitést nyert 1900. évi április 26-án. Kihirdettetett az «Országos Törvénytár» 1900. évi április 27-én kiadott 3. számában.)

1. §. Az 1900. évre a magyar korona országainak rendes kiadásai:

Kilenczszázötvenhét millió hétszáztizezer kilenczszáznyolezvan koronában; átmeneti kiadásai:

Negyvennyolcz millió kétszáznegyvenháromezer egyszázharmincznyolcz koronában;

beruházási kiadásai :

Ötvennégy millió egyszáznyolczvanegyezer kilenczszázötvenöt koronában állapittatnak és ajánltatnak meg.

2. §. Ez összegek a következő fejezetek, czímek és rovatok szerint oszlanak meg:

A) Rendes kiadások.

I. FEJEZET. A királyi udvartartás költségei

[blocks in formation]
[blocks in formation]

5. Maradvány- és irtványföldek meg

váltása:

Kárpótlások

50,000

160,183

Kamatok

1,200

III. FEJEZET. Országgyülés:

[blocks in formation]
[blocks in formation]

6. Majorsági zselérföldek megváltása az 1896. évi XXV. t.-cz. alapján:

3. A magyar delegatio dologi kiadásai

12,000

Kárpótlások

200,000

4. Az állami közös függő adósságot ellenőrző bizottság kiadásai...

Kamatok

[blocks in formation]

10,000 1,600

V. FEJEZET. AZ 1849. évtől az 1867. évig

VI. FEJEZET. Nyugdijak:

IV. FEJEZET. AZ 1900. évre megállapitott közösügyi kiadásokból a magyar korona országait illető összeg

tényleg fennállott központi kormány közegemnek nyugdijai

1. Országgyülés:

Förendiház...

[merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][ocr errors][merged small][merged small][merged small]
[ocr errors]
[blocks in formation]
[blocks in formation]

(1) E költségvetési törvény hatályát 1901 márczius hó 31-ig fentartja az 1900: XXXI. t. cz. Az 1899, vi állami költségvetést az 1899: VIII. t. cz. tartalmazza. V. ö. még (póthitel) 1900: XIX. t. cz.

[merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][ocr errors][ocr errors][ocr errors][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][ocr errors][merged small][merged small][ocr errors][merged small][ocr errors][ocr errors][merged small][ocr errors][ocr errors][ocr errors][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][ocr errors][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][ocr errors][merged small][merged small][merged small][merged small][ocr errors][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][ocr errors][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][ocr errors][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][ocr errors][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][ocr errors][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][ocr errors][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][ocr errors][merged small][merged small][merged small][merged small][ocr errors][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][ocr errors][merged small][merged small]
« PrécédentContinuer »