6. §. Az a vállalat, melynek üzeme az ország határán tul terjed, csak az egyik államban esik biztositási kötelezettség alá; erre nézve a vállalat székhelye az irányadó. Ha azonban az ily vállalatnak belföldön állandó képviselősége van, az ennek jogköre alá tartozó alkalmazottak e törvény szerint esnek biztositási kötelezettség alá.

Az első bekezdésben emlitett üzemek bel- és külföldi honos alkalmazottai viszonosság esetében a biztositás szempontjából az 5. §. szerint egyenlő elbánásban részesülnek.

7. §. Betegség esetére önként biztosithatják magukat, s az e törvény X. fejezete értelmében szervezett országos munkásbetegsegélyező és balesetbiztositó pénztár, a mennyiben a törvény mást nem rendel, fölvenni köteles:

a) a 10. §. értelmében biztositási kötelezettség alá nem eső oly alkalmazottakat, a kiknek évi fizetése lakbérrel együtt ezer koronát, vagy napibére négy koronát meg nem halad;

b) a házi cselédeket;

c) a házi iparral foglalkozókat;

d) a segédszemélyzet nélkül dolgozó önálló iparosokat;

:

e) a közönséges napszámosokat (1884 XVII. t.-cz. 183. §. m) pont); f) a biztositott pénztári tagok családtagjait;

g) a mühelyekkel biró nyilvános tanintézetek tanulóit;

h) a mezőgazdasági munkásokat és cselédeket;

i) a javitóintézetekben elhelyezetteket és letartóztatási intézetek üzemeiben foglalkoztatott letartóztatottakat;

1) az e törvény életbeléptét közvetlenül megelőzőleg az 1891: XIV. t.-cz. alapján a betegsegélyző pénztáraknál legalább három hónapon át önként biztositottakat;

k) mindazokat az alkalmazottakat, a kik a 3. §. értelmében balesetre biztosittatnak, de az 1. és 2. §§. értelmében betegség esetére való biztositási kötelezettség alá nem esnek, a mennyiben évi fizetésük, illetve keresetük kettőezernégyszáz koronát, vagy napi keresetük nyolcz koronát meg nem halad.

Az a-h) pontok alapján önként belépni kivánó egyének előzetes orvosi vizsgálatnak vethetők alá, s a felvétel az orvosi vizsgálat kedvező eredményétől tehető függővé, ezenfelül az önkéntes belépési jogosultságra nézve az alapszabályok kor tekintetében is állapithatnak meg korlátokat.

Ha a munkaadó biztositásra nem kötelezett és e szakasz szerint önként biztositható alkalmazottait maga jelenti be és biztositja az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztositó pénztárnál, ez esetben az ilyen biztositás hatálya csak az alkalmazottnak a munkából való kilépése napjával, egyébként pedig mindig csak a naptári év végével szüntethető meg. (1)

(1) A törvényjavaslat 7. §-a a betegség esetére való önkéntes biztosítás lehetőségét szabályozza. Ebben a tekintetben, nehogy az orvosok érdekei kárt szenvedjenek, az önkéntes biztosítás lehetőségét, szemben az 1891. évi XIV. t.-cz. 4. §-ával, ahhoz a feltételhez köti, hogy a biztositásba önként belépni kivánó egyén évi fizetése, illetve keresete 2400 koronát, vagy naponkint 8 koronát nem haladhat meg. Egy további feltétele az önkéntes biztositás lehetőségének az 1891. évi XIV. t.-cz. 4. §-ával egyezően, az, hogy az illető egyén a magyar szent korona országainak területén tartózkodjék, miután a hazai biztosító pénztár a külföldön tartózkodó egyének betegség esetében való segélyezésére, melyre nézve a külföldi orvosokkal és gyógyintézetekkel megegyezést sem létesitbet, nem kötelezhető. E feltételek mellett a törvényjavaslat 7. §-a az önkéntes biztositás lehetőségét személyileg is lényeges

8. §. Balesetre szabad elhatározásuk alapján biztosithatják magukat kétezernégyszáz koronát meg nem haladó jövedelmük, illetve javadalmazásuk erejéig mindazok, a kik a 7. §. értelmében magukat betegség esetére önként biztosithatják. Ezeken kivül biztosíthatják:

a) az ipari üzemek tulajdonosai önmagukat;

b) balesetbiztositási kötelezettség alá nem eső alkalmazottaikat;

c) az üzemben rendszeresen vagy hivatásszerüleg megforduló más személyeket.

korlátozások közé szorítja, miután az önkéntes biztositás jogát általában csak azoknak adja meg, a kik ipari vállalatoknál vagy ipari munkával foglalkoznak, mig az 1891. évi XIV. t.-cz. 4. §-ának g) pontja szerint a betegsegélyző pénztárak alapszabályaikban az önkéntes biztositást megengedhették mindazoknak, a kik magukat betegség esetére biztositani kivánták. A törvényjavaslat 7. §-ában foglalt taxativ felsorolás szerint az önkéntes biztositás joga megilleti először azokat, a kik a törvenyjavaslat 10. §-a szerint biztositási kötelezettség alá nem esnek azon az alapon, mert fizetésüket, illetve bérüket betegség esetében is legalább 20 hétre a munkaadótól megkapják. Az önkéntes biztositás jogának megadása, szemben azzal, hogy épen a fizetés, illetve a bér élvezetére való tekintettel a kötelező biztositás kimondása ezeknél szükségesnek nem mutatkozik, ez alkalmazottaknál indokolt abból az okból, mert az élvezett fizetés vagy bér a betegség tartama alatt rendszerint fokozódó szükségletek kielégitésére nem minden esetben elégséges. A mig tehát a munkaadót épen a fizetés, illetve bér kiszolgáltatására való tekintettel az illető alkalmazott biztositására és a biztosítási költségekben való részesedésre kötelezni nem lehet, addig ezzel szemben az alkalmazott számára meg kell adni azt a jogot, hogy magát és illetve hozzátartozóit betegség esetére saját költségén önként biztosithassa. A 7. §. b) pontja megadja továbbá az önkéntes biztositás jogát a házi cselédnek. Ezekre a biztositási kötelezettséget kiterjeszteni szintén nem lehet, azért, mert a házi cselédek bejelentésére és nyilvántartására vonatkozólag általában véve törvényes rendelkezések még nincsenek és igy a házi cselédeknek kötelező biztosítása nyilvántartások hiányában pontosan keresztülvihető sem volna. A gazdasági helyzet azonban, melyben a házi cselédek vannak, ugyszintén a cselédtartó gazdáknak a kórházi ápolási költségek fizetésére nézve az 1898: XXI. t.-cz. 5. §-ában megállapított terhes kötelezettsége indokolttá teszi, hogy azoknak és illetőleg gazdáiknak legalább az önkéntes biztositás joga megadassék. A 7. §. c) és d) pontja az 1891. évi XIV. t.-cz. 4. §-ának c) és d) pontjában megnevezettekre fentartja az önkéntes biztositás jogát, természetesen azzal az előbb emlitett korlátozással, hogy ezek évi keresete 2400 koronánál, vagy naponkénti keresete 8 koronánál több nem lehet. Az f) pontban említett pénztári tagok családtagjainak önkéntes biztosítási jogát szintén az 1891. évi XIV. t.-cz. állapította meg. A g) pont a nyilvános tanintézetek mühelyeiben alkalmazott tanulókra terjeszti ki az önkéntes biztositás jogát, azért, mert e tanintézetek mühelyeiben ipari természetű munka végeztetik. A 7. §. h) pontja a törvény 4. §-ának e) pontjával megegyezően a mezőgazdasági munkások és cselédek önkéntes biztositására nyujt módot. Bár a mezőgazdasági munkások és cselédek biztosítása iránt az 1900. évi XVI. t.-cz., illetőleg az ezt kiegészitő 1902. évi XIV. t.-cz. már intézkedik, még sem mutatkozik feleslegesnek, hogy ez alkalmazottaknak az ipari munkásokat biztositó pénztárakba való önkéntes belépés joga is megadassék. A törvényjavaslat 7. §-ának ez a rendelkezése különben esak ideiglenes természetú és pedig azért, mert a földmivelésügyi kormány a mezőgazdasági munkások és cselédek biztositásának törvényhozási uton való további kiépítéséről és rendezéséről gondoskodni kiván és igy az azok részére a jelen törvényjavaslatban megadott önkéntes biztosítási jog a törvényhozás ujabb intézkedésével tárgytalanná válik. A 7. §. i) pontjában az önkéntes biztositás joga a javítóintézetekben elhelyezettekre és a letartóztatási intézetek üzemeiben foglalkoztatott letartóztatottakra is kiterjesztetik. Ez a rendelkezés kapcsolatban áll az 1. §. 21. pontjában foglalt intézkedéssel, azzal a különbséggel, hogy mig az 1. §. 21. pontjában olyan vállalatokról van szó, a melyek a javítóintézetekben elhelyezettek és a letartóztatási intézetekben le artóztatottak kibérelt munkaerejével dolgoznak, ugy hogy e vállalatok üzeme az ipartörvény alá esik és a m nkaadót a balesetekből kifolyólag a szavatossági kötelezettség is terheli, ugy, hogy e vállalatokkal szemben a biztosítási kötelezettség kimondása szükségesnek és indokoltnak mutatkozott, addig maguk a javitóintézetek és letartóztatási intézetek üzemeire nézve csupán az önkéntes biztositás lehetősége állapittatott meg. Végül a törvenyjavaslat 7. §-ának j) pontja kivételt állapit meg az alól a rendelkezés alól, hogy az önkéntes biztositás joga csak évi 2400 korona, illetve naponként 8 korona keresetig van megengedve azokkal szemben, a kik magukat az 1891. évi XIV. t.-cz. alapján a jelen törvény életbeléptét közvetlenül megelőzőleg legalább három hónapon át biztositották, miután ez önként biztosítottak a biztositás további fentartására nézve már szerzett joggal birnak és igy velük szemben a fizetési határnak, mint az önkéntes biztositási jog feltételének az előirása bizonyos mértékig jogfosztás hatásával birna. Nehogy az önkéntes biztosítás a biztosító pénztárak anyagi kizsákmányolásával és illetve a kizsákmányolás czéljával legyen eszközölhető, a törvényjavaslat 7. §-a felhatalmazza a biztositó pénztárakat arra, hogy az önkéntes biztosításra jelentkezők felvételét előzetes orvosi vizsgálattól és illetve az orvosi vizsgálat kedvező eredményétől tegyék függővé, továbbá, hogy az önkéntes biztosításból származható aránytalan megterheltetés elkerülése ezeljából az önkéntes biztositás lehetőségére nézve kor tekintetében is állapithassanak meg korlátokat. Ez a korlátozás azonban nem alkalmazható abban az esetben, ha az

E szakasz b) és c) pontjai értelmében eszközölt biztositások bejelentésük napjával kezdődnek és annak a naptári évnek a végéig tartanak, melyben a biztositás megszüntetése bejelentetik. Ha az üzem megszünik, vagy az üzemtulajdonos személyében változás áll be, e biztositások azonnal megszűnnek, kivéve ez utóbbi esetben, ha az uj üzemtulajdonos a biztositás fentartását a változástól számitott tizenöt nap alatt bejelenti.

Az igazságügyi minister felhatalmaztatik, hogy azokat az eltéréseket, melyekkel e törvény rendelkezései a 3. §. 25. pontjában és a 7. §. i) pontjában emlitett üzemekre alkalmazandók, rendeleti uton állapithassa meg.(1)

önként biztosítható alkalmazottakat maga a munkaadó biztositja, feltéve, hogy a munkaadó legalább 20 ilyen alkalmazottat biztosit, továbbá nem alkalmazható ugyancsak e rendelkezéssel megegyezően a kor és az egészségi állapotbeli korlátozás a javitó intézetekben elhelyezettekkel és a letartóztatási intézetek üzemeiben foglalkoztatott letartóztatottakkal szemben sem, miután ezeknek a biztosításba való önkentes bejelentése is az iltető intézetek által történik. Azzal a kedvezménynyel szemben azonban, hogy a legalább 20 alkalmazottat önként biztositó munkaadó biztosítási bejelentésének elfogadása az említett korlátozástól függővé nem tehető, az ilyen biztosítási bejelentések hatályát a törvényjavaslat mindig legalább is az illető naptári év végéig állapitja meg, kivéve természetesen azt az esetet, midőn az alkalmazott a munkából korábban kilép, nehogy a rövid ideig tartó biztosításokkal a pénztári szolgáltatmányok esetleg jogtalanul legyenek igénybe vehetők és nehogy a biztositó pénztárak a rövid biztositásokkal kezelési szempontból tulságosan megterheltessenek. nem több szavak töröltettek, mert egyfelől az önkéntes biztositás joga természetszerűleg a pénztár területén való tartózkodástól függ és igy e részben a magyar szent korona országainak területén való állandó tartózkodást, illetve lakást feltételül kitüzni nem szükséges, másfelől pedig, mert a b-k) pontok alatt felsorolt önkéntes belépésre jogosultak tekintetében a jövedelmi határ megállapítására az illetők foglalkozása, illetve gazdasági helyzete szempontjából szükség nincs, mig az a) pont szerint önkéntes belépésre jogosultak tekintetében a jöve delmi határt már a munkásügyi bizottság az illető pontban eltérőleg állapitotta meg.

A 7. §. első bekezdéséből «A mennyiben

-

A 7. §. a) pontját a munkásügyi bizottság a következőleg módosította: «a 10. §. értelmében biztositási kötelezettség alá nem eső oly alkalmazottakat, a kiknek évi fizetése lak bérrel együtt ezer koronát vagy napibére négy koronát meg nem halad»; ugyane szakasz d) pontja a következőleg módosittatott a segédszemélyzet nelkül dolgozó önálló iparosokat»; végül e szakaszbak) pont alatt a következő rendelkezés vétetett fel: «mindazokat az alkalmazottakat, kik a 3. §. értelmében balesetre biztosittatnak, de az 1. és 2. §§. értelmében betegség esetére való biztositási kötelezettség alá nem esnek. Az a) és d) pontok jelzett módosításával a bizottság, mint a jelentés általános részében emlitettük, az orvosok kivánságának kivánt részben eleget tenni, mig a k) pontban foglalt rendelkezés felvétele a betegség és baleset esetére való biztosítási kötelezettség elválasztásának a következménye. (1) A törvényjavaslat 8. §-a a balesetre való önkéntes biztositás lehetőségét állapitja meg ugyancsak 2400 koronát kitevő évi jövedelem, illetőleg javadalmazás erejéig. A balesetre való önkéntes biztosítás joga mindazokat megilleti, a kik magukat a 7. §. értelmében betegség esetére önként biztosithatják. A törvényjavaslat tehát az önkéntes biztositás jogának egységes megállapításával itt is a biztositás körének teljes azonositására törekszik. Azonban természetesen nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy azok, a kik részére az önkéntes biztositási jog megadatott, magukat akár csak az egyik, akár csak a másik biztositási ágra biztosithassák. A 7. §-ban megnevezetteken kívül a törvényjavaslat 8. §-a és pedig csupán balesetre, megadja az önkéntes biztositás jogát minden jövedelembeli korlátozás nélkül, azonban természetesen itt is csak legfeljebb 2400 koronáig terjedő évi jövedelem, illetve javadalmazás erejéig mindazon üzemtulajdonosoknak, a kiknek üzeme balesetbiztositási kötelezettség alá esik, saját személyükre nézve, ugyszintén mindazon személyekre nézve, kik az üzemben rendszeresen vagy hivatásszerüleg megfordulnak és a kikért az üzemtulajdonost uzemi balesetekből kifolyólag szintén kártérítési kötelezettség terhelheti. Ez utóbbi személyek biztositásának a biztosító pénztár kezelési teendőinek egyszerüsitése érdekében szintén azon naptári év végéig kell tartania, melyben a biztositás megszüntetése bejelentetik. Ez alól csak akkor van kivételnek helye, ha az üzemtulajdonos személyében változás áll be. A törvényjavaslat 8. §-a felhatalmazza az igazságügyministert, hogy azokat az eltéréseket, melyekkel a jelen törvény rendelkezései a javitó intézetekben elhelyezettekre és a letartóztatási intézetek üzemeiben foglalkoztatott letartóztatottakra alkalmazást nyernek, rendeleti uton állapíthassa meg, miután e személyeknek akár kötelező, akár önkéntes biztositása sikeresen csak ugy lesz keresztülvihető, ha azok a különleges viszonyok, a melyek az illető személyek kereseti, munkáltatási és fegyelmi helyzetére vonatkoznak, kapcsolatban az azok által fizetendő biztositási dijakkal és a részükre járó betegsegélyekkel és baleseti kártalanitásokkal, részletesen szabályoztatnak, a mely szabályozás törvényben nem, hanem csakis rendeleti uton történhetik meg. A törvényjavaslat 8. §-át a munkásügyi bizottság szintén uj szövegezéssel állapította meg. Ez is a betegség és a baleset esetére való biztositási kötelezettség körének eltérő módon történt szabályozásának a következménye, melynek megokolására előbb mutattunk rá és a mely a törvényjavaslat 1. és 3. §-ának előbb egész terjedelmében közölt átszövegezését, illetve módosítva történt megállapítását tette szükségessé.

9. §. Az e törvény értelmében biztositott alkalmazott oly szolgálat közben ért baleset esetére is biztositottnak tekintetik, melyet a munkaadó vagy megbizottja rendeletéből vagy az üzem érdekében végez.(1)

10. §. Az állami, törvényhatósági, községi és közalapitványi vállalatoknál vagy hivatalokban, ideértve az állami vasutakat, postát, távirdát, távbeszélőt és a gyárakat is, továbbá a közintézeteknél (1. §. 13. és 14. pont), ugyszintén a nyilvános forgalmu vasuti és gőzhajózási vállalatoknál alkalmazottak nem esnek a betegség esetére való biztositás hatálya alá, ha az ezeknél érvényben álló szolgálati rendtartások szerint betegség esetében illetményeik részükre a betegség kezdetétől számitva legalább husz héten át kijárnak.

E vállalatok, hivatalok és közintézetek nyugdijjogosultsággal kinevezett tisztviselőire, valamint oly alkalmazottaira, a kik, valamint hozzátartozóik üzemi baleset esetére az e törvény VII. fejezetében megállapitott kártalanitásnak megfelelő nyugdijigénynyel birnak, a balesetbiztositási kötelezettség hatálya sem terjed ki.

Az 1874 XVIII. t.-cz. rendelkezései az annak hatálya alá tartozó alkalmazottakra nézve, a mennyiben azok a második bekezdés értelmében az e törvény szerint való balesetbiztositás hatálya alól kivétetnek, továbbra is érvényben maradnak.(2)

(1) A törvényjavaslat az üzemi baleset fogalom-meghatározását nem adja meg, miután ilyen fogalommeghatározást nemcsak egyetlen állam törvényhozásában sem találhatunk, de ilyen meghatározást a gyakorlati igényeknek megfelelően adni nem is lehet. Ez a kérdés minden egyes esetben a fenforgó viszonyok és körülményekhez képest külön-külön dönthető csak el. A törvényjavaslat 9. §-a ebben a tekintetben csak annyiban tartalmaz a munkások igényei szempontjából méltányos rendelkezést, hogy üzemi balesetnek tekinti az olyan házi vagy egyéb szolgálat közben beállott balesetet is, a melyet a biztositott a munkaadó vagy megbizottja rendeletéből vagy az üzem érdekében végez. (1) A törvényjavaslat 10. §-a az 1901. évi XIV. t.-cz. 5. §-ával megegyezően az állami, törvényhatósági, községi és közalapitványi vállalatoknál vagy hivatalokban, ideértve az államvasutakat, a postát, távirdát, távbeszélőt és a gyárakat is, alkalmazott azon egyéneket, kik betegség esetében illetményeiket legalább 20 hétre megkapják, a biztosítási kötelezettség alól kiveszi, miután ezeknél, mint azt a 7. §. a) pontjára vonatkozólag már megemlitettem, a fizetés élvezetére való tekintettel a betegség esetére való biztositási kötelezettség kimondása szükségesnek nem mutatkozik. A felsorolt vállalatokat azonban a törvényjavaslat még a művészeti, tudományos és más közintézetekkel is kiegésziti, miután az ezeknél érvényben álló esetleges hasonló rendtartások az alkalmazottak igényeit betegség esetében hasonlóképen biztosítják. Ugyane vállalatok, hivatalok és közintézetek alkalmazottai, a mennyiben nyugdijjogosultsággal birnak, kivétetnek a balesetbiztositás kötelezettsége alól is, miután e nyugdijjogosultság részben a munkaadó hozzájárulásán alapszik és a keresetképtelenség esetében való ellátást kellőképen biztositja. Az 1891. évi XIV. t.-cz. 5. §-ának fentebb ismertetett rendelkezését a jelen törvenyjavaslatba is átvéve, az idézett törvényezikk 6. §-ának ezt a rendelkezését, mely szerint az iparhatóság felmentheti azokat az alkalmazottakat a biztositási kötelezettség alól, a kik betegség esetében a munkaadótól teljes ellátást vagy fizetésüket husz hétre követelhetik. a törvényjavaslat mellőzi s illetve e rendelkezésnek hatályon kivül helyezését ajánlja. A szerzett tapasztalatok ugyanis azt bizonyitják, hogy a törvény idézett szakasza a visszaélésekre tág teret nyujt és hogy a munkaadók az idézett szakaszban foglalt joggal a legtöbb esetben csak olyan alkalmazottakkal szemben éltek, a k ́k betegség esélyének legkevésbbé vannak kitéve; ellenben azon alkalmazottaikat, a kiknek körében a betegség gyakrabban előfordul, továbbra is a betegsegélyző pénztáraknál biztositották, ugy hogy a törvény 6. §-a szintén egyik oka volt annak, hogy a betegség szempontjából kevesebb veszélynek kitett alkalmazottak elvonásával a betegsegélyző pénztárak a biztosítási czélra szükséges kellő anyagi

eszközökkel nem rendelkezhettek.

A 10. §. első bekezdését a munkásügyi bizottság a következőleg módositotta: «Az állami, törvényhatósági, községi és közalapítványi vállalatoknál vagy hivatalokban, ideértve az állami vasutakat, postát, távirdát, táv beszélőt és a gyárakat is, továbbá a művészeti, tudományos és más közintézeteknél (1. §. 13. és 14. pont), ugyszintén a nyilvános forgalmu vasuti és gőzhajózási vállalatoknál alkal mazottak nem esnek a betegség esetére való biztositás hatálya alá, ha az ezeknél érvényben álló szolgálati rendtartások szerint betegség esetében illetményeik részükre a betegség kezdetétől számítva legalább husz héten át kijárnak » E módosítás czélja az, hogy a nyilvános forgalmu vasuti és gózhajózási vállalatok a szakaszban foglalt rendelkezés szempontjából az állami vállalatokkal egyenlő elbánás alá essenek, a mi az előbb emlitett vállalatok közintézményszerü jellege és az azokra gyakorolt állami felügyelet mellett mindenesetre indokolt.

11. §. A bér vagy a fizetés nagyságának a betegség esetére való biztositási kötelezettség, s a fizetendő járulékok szempontjából való megállapitásánál a lakbér, vagy a természetbeni lakás egyenértéke, a 7. §. a) pontjában megállapitott eset kivételével, ugyszintén az esetleg élvezett pótlékok (az élelmezési pótlékok kivételével) és osztalékok számitásba nem vehetők.

Ellenben az e törvény szerinti balesetbiztositásnál, ugy a biztositási költségek felosztása és kirovása, mint a kártalanitások megállapítása tekintetében az évi javadalmazásba az előző bekezdésben emlitett összes mellékjavadalmazások is beszámítandók.

Ha az alkalmazott fizetés vagy bér helyett egészben vagy részben élelmezést kap, a betegség esetére való biztositási kötelezettségnek, s a fizetendő járulék nagyságának megállapitásánál, ugyszintén a balesetbiztositás évi költségeinek felosztásánál és kirovásánál, valamint a kártalanitások megállapítása tekintetében az élelmezésnek helyben szokásos pénzbeli egyenértéke a tényleg élvezett fizetéssel vagy bérrel együtt veendő alapul. A fizetésen vagy béren felül, vagy az e helyett szerződésileg megállapitott élelmezés és egyéb természetbeni járandóságok egyenértéke a kerületi munkásbiztositó pénztár alapszabályaiban állapitandó meg.(1)

II. FEJEZET.

Bejelentési kötelezettség; a bejelentés és a tagság igazolása.

12. §. A munkaadó köteles minden nála alkalmazott biztositásra kötelezett egyént a munkábalépéstől számitott nyolcz nap alatt az erre nézve megállapított szabályok szerint (19. §.) a kerületi munkásbiztositó pénztárnál bejelenteni. A két példányban beküldendő és a bejelentő által aláirt bejelentésnek legalább a következő adatokat kell tartalmaznia : 1. a munkaadó nevét, illetve czégét;

2. az üzem megnevezését, jellegét és székhelyét;

(1) A törvény 11. szakasza a betegség esetére való biztositási kötelezettség előfeltételeül szolgáló bér vagy fizetés nagyságának megállapításánál az 1891: XIV. t.-cz. 16. §-ának utolsó bekezdésében foglalt rendelkezés átvételével aképen intézkedik, hogy a lakbér vagy a természetbeni lakás egyenértéke, továbbá az esetleg élvezett pótlékok, az élelmezési pótlékok kivételével és osztalékok számitásba nem vehetők, ugyszintén nem vétetnek figyelembe e pótjavadalmazások a betegség esetére fizetendő járulékok megállapításánál sem. A törvényjavaslat e rendelke.ését az indokolja, hogy a fizetéshatár, a melytől a biztosítási kötelezettség függ, eléggé alacsonyan van megállapitva, ugy, hogy a fizetés ez aránylag csekély összegének az egyéb pótlékokkal való kiegészítése az alkalmazott biztositási kötelezettsége szempontjából kivánatosnak nem mutatkozik. Különben is az említett pótjavadalmazások összege bizonytalan és azoknak fix értékét a legtöbb esetben pontosan megállapitani alig is lehet, ugy, hogy a pótjavadalmazások beszámitása csak a biztosítási kötelezettség alól való kibuvásra szolgáltathatna alkalmat a balesetbiztositásnál ellenben, hol a biztositási kötelezettségre az élvezett javadalmazás összege befolyással nem bir, ellenben a javadalmazásnak csak a kártalanitások megállapításánál es természetszerűleg a biztosítási költség felosztásánál és kirovásánál van szerepe, e mellékjavadalmazásoknak a fizetésbe való beszámítása az alkalmazottak kártalanítási igényeinek lehető teljes mérvben való biztositása érdekében szükségesnek mutatkozik. Végül a törvényjavaslat 11. szakasza intézkedest tartalmaz az iránt, hogy az élelmezésnek és egyéb természetbeni járandóságoknak egyenértéke mindenkor a kerületi munkásbiztositó pénztár alapszabályaiban állapitandó meg. Ez egyenértéknek a kerületi pénztár alapszabályaiban való megállapítása azért is czélszerűnek mutatkozik, mert a természetbeni járandóságoknak egyenértéke helyenként változik és a kerületi pénztárban résztvevő érdekeltség lehet első sorban illetékes arra, hogy saját területére nézve e természetbeni járandóságoknak egyenértékét a valóságnak megfelelőleg és helyesen megállapithassa. Az alapszabályokban történő megállapítás biztositékot nyujt a megállapítás bizonyos állandóságára nézve, a nélkül, hogy ez a megállapított egyenértéknek később szükségesnek mutatkozó megváltoztatását megakadályozná.