jogosultak vadászebei idegen területre átmennek, ott az illető vadászatra jogosult által letartóztathatók mindaddig, mig gazdáik az okozott károkért teljes elégtételt nem adtak; a kártérités iránti követelés joga az ebek le nem tartóztathatása esetén is fenmaradván. 18. §. Keritéssel kellőleg elzárt oly helyeken, melyeken a vad ki nem válthat, a tulajdonos vagy vadászati bérlő a vadászatot minden időben gyakorolhatja és megengedheti. IV. FEJEZET. A hivatalból való vadászatról. (1) 19. §. A ragadozó vadak elpusztítása végett a hivatalból való vadászatok megtartását, a mutatkozó szükséghez képest, esetről-esetre a közigazgatási bizottság, illetve annak elnöke engedélyezi; az engedély megadásáról az illető vadászterület tulajdonosának vagy bérlőjének egyidejűleg való értesítése mellett, egyszersmind a belügyministerhez azonnal indokolt jelentést tesz.(2) 20. §. Az előző §. alapján engedélyezett vadászat megtartását az illető terület tulajdonosa vagy bérlője nem gátolhatja. 21. §. Azon esetben, ha a belügyminister arról győződnék meg, hogy valamelyik közigazgatási bizottság, illetve annak elnöke a hivatalból való vadászatot alapos indokok nélkül engedélyezi: az illető közigazgatási bizottságtól a 19. §-ban körvonalozott engedélyezési jogosultság gyakorlását rendeleti uton meghatározott időtartamra magához vonhatja. 22. §. lly vadászatokon ragadozó vadakon kivül más vadat lőni nem szabad. A ki más vadat lő, az a további vadászattól eltiltandó, s ha az elejtett vad a jelen törvény 12. és 13. §-aiban emlitettek közé nem tartozik, reá a 26. szakaszban megállapított pénzbüntetés alkalmazandó. Ily hivatalos vadászatokon elejtett ragadozó és dúvadak mindig azon tulajdonost vagy bérlőt illetik meg, kinek területén elejtettek. 23. §. Az ily vadászatoknál hajtók gyanánt közreműködni az illető hatóság rendeletére azon községek lakói kötelesek, a melyek érdekében a vadászat tartása engedélyeztetett. 24. §. lly vadászatok hatósági felügyelet alatt tartatnak, s azokban az illető törvényhatóság főispánjának, vagy annak akadályoztatása esetében alispánjának, polgármesterének esetről-esetre szóló irásbeli meghivása mellett olyanok is résztvehetnek, kik a fegyeradóról és a vadászati adóról szóló törvény értelmében, mert vadászati jegygyel ellátva nincsenek vadászatra jogosultsággal nem birnak. 25. §. Oly megyékben, a hol a ragadozó vadak a természeti viszonyoknál fogva nagyon elszaporodnak, azok pusztítására, illetve elejtésére a közigazgatási bizottság indokolt felterjesztése alapján a belügyminister jutalomdijakat (præmiumokat) állapithat meg. (1) V. 6. 13. §. - Azok, kik hivatalos vadászatra meghivatnak, abban részt vehetnek a nélkül, hogy vadászati jegygyel ellátva lennének: 1883: XXIII. t. ez. 7. §. (2) V. 6. 20., 21. §§. V. FEJEZET. Vadászati kihágások és azok büntetéséről. 26. §. A ki a tulajdonosnak, vagy ha a vadászat bérbe van adva, a haszonbérlőnek engedélye nélkül vadász: 10 frttól 50 frtig, és ha a vadászat lóháton történt, 20 frttól 100 frtig terjedhető pénzbüntetéssel sujtandó. (2) 27. §. Ha az orvvadászat éjjel vagy keritett helyen, vagy tiltott eszközökkel történt, vagy ha az orvvadász álczázva avagy másképen ismerhetlenné téve találtatik, vagy ha nevét eltagadja avagy álnévvel azt, ki tetten kapja, félrevezetni igyekszik, vagy azt veszélyesen fenyegeti, ellene fegyvert fog vagy erőszakot használ, 100. frttól 200 frtig terjedhető pénzbüntetésben elmarasz talandó. Azon felül, a mennyiben az elszámlált esetek a büntető törvényekben is tiltott cselekvényt képeznek, a bűnvádi eljárás külön meginditandó. 28. §. Ha a haszonbérbe adott vadászati téren a tulajdonosok valamelyike a haszonbérlőt vagy azt, a ki ennek engedélyével vadász, megtámadja vagy akadályozza: annyiszor, a mennyiszer 10 frttól 50 frtig terjedhető pénzbüntetésben marasztalandó. 29. §. A ki tiltott időben vadász, 5 frttól 50 frtig büntetendő. (3) 30. §. A ki a vadak fiait elfogja, a madarak fészkeit (kivéve a 12. és 13. §§-ban emlitett ártalmasokét) elrombolja, tojásait elszedi, 1 frttól 10 frtig terjedhető pénzbüntetéssel sujtandó. (4) 31. §. A ki tiltott időben hasznos vadat lő, árul vagy vesz, ha a vad nála találtatik, a következő pénzbüntetésekben marasztalandó: szarvas- vagy dámvadbikáért darabonként 60 frt, szarvas- vagy dámvadtehénért 50 frt őzért 20 frt, fajd-, fáczán- és túzokért 5 frt, ugy minden más vadért darabonként 3 frt pénzbüntetésben. Ezenkivül a lefoglalt vad a helyi szegények javára elkobzandó. (3) 32. §. A ki ebét szándékosan valamely reá nézve tilos vadászati térre viszi, ugyszintén az is, a ki a nyájőrző ebekre vonatkozó intézkedés ellen vét, 1 frttól 10 frtig büntettetik. 33. §. A megelőző §-okban foglalt kihágások ismétlése esetében a büntetés megkétszerezendő oly módon, hogy a kiszabandó pénzbüntetés a megelőző esetben alkalmazottnak mindig kétszeresét tegye; mely azonban a 300 forintot meg nem haladhatja. 34. §. Ha az ezen fejezetben elősorolt esetekben a vadállományban is kár okoztatott, a vadászatra jogosult azon kihágási bíróság előtt, mely a pénzbüntetés kiszabására illetékes, egyuttal kártérítést is követelhet. 35. §. Ha valaki egyszerre több kihágásért kerül vád alá, a pénzbüntetés minden egyes kihágásért külön szabandó ki. Ha valaki a vadászati kihágás elkövetésénél szolgáit vagy napszámosait használta segédekül, a segédek ellen kiszabott pénzbüntetésekért szintén felelős. (1) V. ö. alább 33., 34. §§. - A vadászati jegy megtagadásáról azokkal szemben, a kik vadászati kihágásért elmarasztaltattak v. ö. 1883: XXIII. t. ez. 36. §. c) p. (2) V. 6. 22. §. (3) V. 8. 39. §. (4) V. 8. 39. §.; 1894: XII. t. ez. 37., 95. §§. Ha valaki a vadászati kihágás elkövetéséhez családtagjait, a vele közös háztartásban élőket, gyámsága és gondnoksága alatt álló egyéneket, cselédeket, iparos- és kereskedő-tanonczokat vagy munkásokat használja, az ezek ellen kiszabott pénzbüntetésekért - fizetésképtelenségök esetében első sorban felelős. Az eljárás a 44. §-ban megszabott módon alkalmazandó. (1) 36. §. A pénzbüntetések fele mindenkor a feljelentőt illeti, a másik fele azon község szegényei javára esik, melynek határában a kihágás elkövet tetett. 37. §. A pénzbüntetés a vétkes fizetési képességére való tekintet nélkül szabatik ki, egyszersmind az itéletben az elzárás tartama is meghatározandó, a mely a pénzbüntetés be nem hajthatása esetében fog alkalmaztatni. Ezen átváltoztatásnál két forintot felül nem haladó pénzbüntetés helyett hat óránál rövidebb s tizenkét óránál hosszabb ideig tartó elzárás nem állapitható meg. Két forinttól tiz forintig egy napi, azonfelül pedig minden tiz forintig terjedő összeg helyett egy-egy napi elzárás állapítandó meg. Ha az elzárásban levő a pénzbüntetésnek a szenvedett elzárás által még le nem rótt részét lefizeti, azonnal szabadon bocsátandó. 38. §. Ha valamely vidéken az orvvadászat, s a vadnak tilalmi időben való lövetése igen gyakoriakká válnak, a belügyminister a közigazgatási bizottság által, az érdekelt vadászterület tulajdonosa vagy bérlője kérelmére, vagy a nélkül is saját kezdeményezéséből felterjesztett indokolt javaslat folytán elrendelheti, hogy azon vidéken, valamint azokon is, a hol az orozva lőtt vad eladatni szokott: a vadak eladása, szállitása, vagy vásárlása, a vad jogos szerzését bizonyító igazolványok előmutatása mellett történjék. Ily igazolványul szolgálnak: az eladóra vagy szállítóra nézve azon vadászati terület tulajdonosának, vagy bérlőjének, vagy ezek megbizottjának az illetékes községi előljáróság által láttamozandó bizonyítványa, a kitől a vad szereztetett. (2) A bizonyítványon vagy szállító-levélen megjelölendő a vad faja, neme és mennyisége. VI. FEJEZET. Az eljárásról. 39. §. Az előbbi fejezetben meghatározott büntetéseknek kiszabása végett az illetékes biróság nemcsak a vadászat-tulajdonos vagy haszonbérbe adó, avagy haszonbérbe vevő panaszára, hanem a 29., 30., 31. §-ok eseteiben a közrend fentartására felállított hatósági vagy községi előljáróknak feljelentésére hivatalból is tartozik eljárni. (1) V. ö. 1886 jul. 31. 42,934. sz. belügymin. rend. a cseléd-vadászjegyekkel elkövetett visszaélések megszüntetése tárgyában (1886. R. T. 642.). (2) V. ö. 1883 szept. 19. 56,624. sz. pénzügymin. rend. az ezen §. alapján kiállított s a vadnak jogos szerzését bizonyító igazolványok bélyegmentessége tárgyában (1883. R. T. 1239.); 1884 febr. 26. 5386. sz. közmunka- és közlek, min, rend. a vadszállítás körüli visszaélések meggátlása tárgyában (1884. R. T. 201.); 1895 nov. 14. 92,672. sz. belügymin, rend. az eladandó vagy elszállítandó vadak jogos szerzését igazoló bizonyítványok előmutatására kötelező belügymin. rendeletek áthágásának büntethetősége tárgyában (1895. R. T. II. 1131.). A vad fogyasztási adójáról v. ö. az 1887: XLVII. t. cz. 3. §-át. Magyar Törvénytár. 1882-1883. 46 40. §. A vadászati területre való felvigyázattal megbizott személyeknek hit alatt teendő vallomása teljes bizonyitó erővel bir, mig annak ellenkezője be nem bizonyittatik. (1) 41. §. Az előbbi szakaszban emlitett felvigyázó személyek hitletételre csak akkor bocsáttathatnak, ha: a) nagykoruak; b) hamis eskü, hamis tanuzás, hamis vád, lopás, rablás, zsarolás, sikkasztás, zártörés, orgazdaság, csalás vagy okirathamisitás bűntette vagy vétsége miatt soha büntetve nem voltak; c) az illetékes hatóság előtt felvigyázói minőségük eleve bejelentetvén, e felől hivatalos bizonyítványnyal vannak ellátva. 42. §. A vadászat tulajdonosa vagy haszonbérlője és a felvigyázó személyzet, nemkülönben a közrend fentartására hivatott közegek jogositva vannak mindenkit, kit tilos vadászaton kapnak, ha magát fel nem ismerhetővé tette, nevét eltagadta, vagy állandó lakhelye ismeretlen, a legközelebbi községi hatósághoz kisérni, hogy itt kiléte kiderittessék. 43. §. Vadászati kihágásokra nézve a hatósági illetőséget az elkövetés helye határozza meg. Ha az elkövetés helye szerint több birói hatóság lenne illetékes, ezek közül a panaszló szabadon választhat. 44. §. Ha többen társaságban követtek el valamely kihágást, a kártéritésért egyetemleg felelősek. A büntetés mindenik tettesre külön-külön szabandó ki. 45. §. A vadászati kihágások által okozott költségek és közvetlen károk, a mennyiben az eljárás folyama alatt bejelentetnek, a kihágás felett hozandó itéletben megállapítandók. Ha alapos megbirálásuk bővebb bizonyítási eljárást igényelne, s a kihágás feletti itélet hozatalát késleltetné: a káros fél követelésével polgári perre utasitandó. Ha a panaszlott a vád alól felmentetik, költségei a magánvádló ellen megitélendők. 46. §. Ha a vadászati kihágás miatt a kihágási biróságnál a tett elkövetése napjától számítandó három hó alatt panasz vagy feljelentés nem történik, a kihágás büntethetősége elévül. Ha azonban a büntető törvények alá tartozó eset forog fenn, az elévülési idő is a büntető törvények értelmében határoztatik meg. 47. §. A vadászati kihágások elítélése ezután is az 1880. évi XXXVII. t. cz. 41. §-a értelmében illetékes közigazgatási hatóság hatásköréhez tartozik. A közigazgatási elbírálás alá tartozó kihágások eseteiben követendő eljárásra nézve az elébb idézett törvény 42. §-a alapján kibocsátott ministeri szabályrendelet, a törvényhozás további intézkedéseig, a vadászati kihágásokra nézve is zsinórmértékül szolgál. 48. §. A vadászatról szóló 1872. évi VI. t. cz., és az 1876: XLIV. t. ez. hatályon kivül helyeztetnek. (1) V. 6. 1895 ang. 24. 53,489. sz. földmiv. min. rend. a községi mezőőrőknek a vadőrzéssel való megbizatása tárgyában (1895. R. T. II. 188.). ugy 49. §. A jelen törvény hatályba lépte előtt történt cselekmények, a büntetés, mint kártérités tekintetében a korábbi törvények határozatai szerint itélendők meg. 50. §. Ezen törvény végrehajtásával a belügyi-, igazságügyi-, öldmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi(1) ministerek bizatnak meg. XXI. TÖRVÉNY-CZIKK a tiszai és szegedi kölcsönről szóló 1880: XX. st. cz. 32. §-ának módosításáról. (Szentesitést nyert 1883. évi márezius 21-én. Kihirdettetett az «Országos Törvénytár»-ban 1883. évi márczius 25-én.) 1. §. Az 1880. évi XX. t. cz. 20. §-ának b) pontja értelmében a Szeged városi árvizkárosult lakosok részére rendelt 10 millió frtnyi állami kölcsönalapból 10,000 forinttól 50,000 frtig terjedő nagyobb kölcsönök 1883. év végeig, az emlitett törvény 32. §-ának végső pontjában e czélra rendelt 2 millió forintban megszabott összegen tul terjedőleg is megszavazhatók. Az igy ujabban adandó kölcsönök azonban összesen egy millió forintnál többre nem terjedhetnek. 2. §. Ezen törvény kihirdetése napján lép érvénybe és annak végrehajtásával a pénzügyminister bizatik meg. XXII. TÖRVÉNY-CZIKK az 1872. évi X. t. cz. érvényen kivül helyezéséről s a rimamuránysalgótarjáni vasmű részvénytársasággal, a tiszolcz-vashegyi vasut kiépítésének mellőzése s ezzel összefüggő egyéb kérdések rendezése tárgyában kötött szerződés beczikkelyezéséről.(2) (Szentesítést nyert 1883. évi márezius 27-én. Kihirdettetett az Országos Törvénytár-ban 1883. évi márczius 30-én.) 1. §. A gömöri iparvasutak hálózatának kiegészítéséről szóló 1872. évi X. t. cz. érvényen kivül helyeztetik. 2. §. A rima-murányi-salgótarjáni vasmű részvény-társasággal a tiszolczvashegyi vasut kiépítésének elejtése s az ebből folyó következmények, valamint az államkincstárt az 1870. évi XXXII. t. cz. által engedélyezett bánrévenádasdi vasut tekintetében megillető tulajdoni jognak a nevezett vasműrészvénytársaságra való átruházása iránt 1882. évi ápril hó 27-én megkötött szerződés azon megjegyzéssel, hogy a XII. pontban foglalt határidő a (1) Jelenleg, az 1889: XVIII. t. cz. értelmében, a földmivelésügyi (1889. R. T. 1236.). (2) V. ö. az 1872: X. t. czikket a gömöri iparvasutak hálózatának kiegészítéséről, továbbá az 1870: XXXI. és 1871: XXXVII. t. czikket. |